Sebastian Vettel Lewis Hamilton mögött a 2. helyen zárt az Orosz Nagydíj második szabadedzésén, de ez sovány vigasz a ferraris német számára, ugyanis vasárnap hátrasorolással kezd majd. A négyszeres világbajnok autója a délutáni edzésen fél óra után a pályán állt le, elszállt benne az elektronika, később pedig sebességváltót is cserélni kellett, ezért a futamra öthelyes rajtbüntetést kap. szocsi_f1_32 “Kár volt a leállásért, értékes köröket veszítettem, főleg a hosszú etapok, versenybeállítások tekintetében. Sokat megtudhattunk volna arról, hogy mennyire lehetünk versenyképesek vasárnap. Kiminek kellett elvégezni a teljes programot, nagyjából sikerült is, így azért van valami fogalmunk arról, mire számítsunk, és persze abból is megtudhatunk ezt-azt, hogy mit csináltak a többiek” – mondta az edzés után. “A jó hír az, hogy az autó balansza jónak tűnik, a pálya egész jól fekszik, de ezzel együtt sem mi vagyunk a favoritok” – tette hozzá. szocsi_f1_07 Vettel hátrasorolása miatt a Ferrarinak vasárnap Räikkönenre kellene támaszkodnia, de a finn egyelőre messze nincs a Kínában látott jó formájában. “Nehéz nap volt, semmi sem akart úgy működni, ahogy szerettem volna. Olyan nap, amikor nem sikerült elcsípni a gumikat, nem igazán találtuk az értelmes beállításokat. Ezeken kvül azért nagyjából rendben mentek a dolgok. Mivel a másik autónk nem futott, még dolgozni kell a saját beállításaimon, nem voltak rendes köreim, de ilyen egy edzésnap. Azért valamit kitalálunk holnapra” – magyarázta a 2007-es bajnok.