F1: Nem nagy dolog a Ferrari motorfejlesztése

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.04.27. 11.44

A csapatfőnök Maurizio Arrivabene azt állítja, az Orosz Nagydíjra készített motorfejlesztési csomagjuk “nem jelentős”, folyamatosan dolgoznak.

F1: Nem nagy dolog a Ferrari motorfejlesztése

A Ferrari a hírek szerint három zseton felhasználásával motorfejlesztési csomaggal érkezik a hétvégi Orosz Nagydíjra. A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene a brazil UOL-nak azt mondta, nem érdemes hatalmas ugrást várni a Ferraritól Szocsiban: “Viszünk valamit Szocsiba, de nem valami nagy jelentőségűt. Jó ideje a fokozatos fejlesztés filozófiáját követjük, ugyanis az idény elején bevetett, vadonatúj autó esetében nincs értelme forradalmi csomagokkal előállni. A motor fejlesztésénél is ugyanez érvényes. Nyilván a teljesítmény javítására is elhasználunk pár zsetont, de szépen, fokozatosan.” A Ferrarinak deklarált célja volt 2016-ra, hogy a Mercedes bajnoki kihívójaként szerepeljen, de eddig ez nem igazán jött össze. Arrivabene úgy gondolja, hogy az ok nem a versenyképtelenségük, egyszerűen csak a műszaki problémák, versenyincidensek hátráltatták őket. “Csak egy-két tizedre vagyunk a Mercedestől” – állította a svájci Blicknek.

Kommentek

Sebességkorlátozás jöhet a szmog miatt

Ha nem javul a levegő minősége Budapesten, akár sebességkorlátozást is bevezethetnek.

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

Egyre több városban van szmogriadó, itt a következő

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon, mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát.

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

F1: Massa nem adja vissza az ajándékautót

Felipe Massa azt mondja, Forma-1-es visszatérése miatt nem fogja visszaadni a Williamsnek a visszavonulása alkalmából kapott Forma-1-es autót.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.