Hamilton: Nálam többet senki nem tesz az F1-ért

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.04.19. 15.45

A címvédő Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a versenyzők közül ő tesz a legtöbbet a sportág népszerűsítéséért, nem lehet rajta számon kérni semmit.

Hamilton: Nálam többet senki nem tesz az F1-ért

A címvédő Lewis Hamiltont sokan kritizálják, amiért celebként éli az életét, és emiatt idén talán már nem is hajt annyira, mint korábban. A 31 éves angol pilóta a CNN-nek azt mondta, hogy érzése szerint minden tőle telhetőt “beletett” a Forma-1-be, így senki nem kérhet tőle számon semmit. “10 éve itt vagyok, vért-verejtéket áldoztam a Forma-1-ért. Nem hiszem, hogy bármivel is tartoznék bárkinek. Valószínűleg minden más versenyzőnél jobban népszerűsítem a sportágat. Sokkal több eseményen, rendezvényen beszélek a Forma-1-ről, mint bármelyik versenyző bármikor, talán még annál is többet, mint a többiek együttvéve.” Bár az F1-es versenyzők az elmúlt időszakban aktívabbá váltak, beleszólást szeretnének a sportágy ügyei, a szabályokba, a háromszoros világbajnok a hangsúlyozta, hogy a fentiek ellenére sincs igazi befolyása ezekre. “Végső soron a sport is ugyanolyan, mint az üzlet, a pénzről és a hatalomról szól. Mi, versenyzők időnként elmondjuk a magunkét, de a végső szó úgyis azoké, akik az íróasztal mögött ülnek, fizetik a kiadásokat, csinálják a pénzt. Nem azt mondom, hogy ez így rossz, egyszerűen csak ez is üzlet, a tulajdonosoké a döntés. Hogy szeretnék-e nagyobb beleszólást? Nem igazán, úgysem számít sokat.”

Kommentek

F1: Minden, amit tudni érdemes a 2017-es szezonról

…címvédés, hiszen Nico Rosberg visszavonult. Hogy mi lesz, mi lehet az új autókat hozó új F1-es idényben, alább soroljuk. Szezonelőzetes.

F1: Hülkenberg végre sisakot választott

Zöld vagy piros? Ma megkaptuk a választ. A Force India versenyzői is újítottak, de nincs benne sok köszönet.

F1: Hamilton thai boksszal készült a szezonra

A Mercedes-pilóta brutális kockahasat villantott a szezonnyitó előtt.

McLaren: A Honda felejtse el a céges kultúrát!

A McLaren versenyfőnöke szerint a motorgyártó Hondának el kellene fogadnia, hogy a Forma-1 más világ, mint az autógyártás, itt mindennél fontosabb a gyorsaság és a hatékonyság.

Tudod, hogyan kell helyesen parkolni? Lehet, hogy nem

Mi a különbség a parkolási pótdíj és a helyszíni bírság között? Most néhány kérdésre választ adunk.

Rózsaszín taxikkal védik a nőket

A nők biztonságos közlekedését szolgáló új taxiszolgáltatást indítanak csütörtökön Pakisztánban: a nők vezette rózsaszín taxikat telefonon vagy mobilalkalmazáson keresztül lehet megrendelni, de akár le is lehet inteni az utcán.

Tavaszi tennivalók az autó körül

Azzal, hogy kivesszük a csomagtartóból a hóláncot és elmegyünk a gumishoz, hogy cserélje le a téli gumit nyárira, még nem végeztünk a nyári átállással

Van okostelefonod? Akkor ezt most imádni fogod!

Persze csak akkor, ha Te is azok közé tartozol, akik sokszor elfelejtik, pontosan hová is parkoltak. Nagyvárosban azért ez előfordul, pláne ha nincs helyismereted.

Minden autó megbukott a spanyol emissziós vizsgálaton

Spanyolországban minden vizsgált, dízelmotoros autómodell a megengedettnél több káros anyagot bocsát ki közúton.

Milliós bírságok az osztrák utakon

Vége a türelmi időszaknak, milliós bírságokat kaphatnak az osztrák utakon közlekedők, ha nem tartják be a szabályokat.

Nem erőlteti tovább a kisautókat a BMW

Nem tervezi újabb modell fejlesztését a Mini fronthajtásos platformjára a BMW. Inkább nagyobb autóiból szeretne többet eladni.

Akár Budapesten is feltűnhet az új magyar busz

Úgy tűnik, a hazai elővárosi és távolsági szegmensben a magyar Credo veszi át az Ikarus korábbi vezető szerepét. A cégnél azért Budapestről sem tettek le teljesen.

F1: Ricciardo kisiklatná a Verstappen-expresszt

Daniel Ricciardo hangsúlyozza, hogy egyelőre jó a viszonya Max Verstappennel, de az motiválja, hogy megverje a széles körben hájpolt holland tinit.

Vadállat hibridet fejleszt a McLaren

2019-ben érkezik minden idők legáramvonalasabb McLarenje. A BP23 kódjelű jármű frappáns trükkel tiszteleg az egykori F1 előtt.

A Forma-1 befutott Melbourne-be, képeken a készülődés

Itt az első képcsomag a Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínéről. Készülődés, mókázás, szponzori rendezvények, pályabejárások Melbourne-ben.

F1: A Red Bullt sem kell félteni

A Red Bull-os Daniel Ricciardo szerint hátrányuk egészen kicsi a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest, és a megbízhatóság miatt sem aggódik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.