F1: Vettel is lenyugodott

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.04.18. 13.37

A Kínai Nagydíj eredményhirdetése előtt és alatt Danyiil Kvjattal veszekedő Sebastian Vettel utólag belátta, hogy nem az orosz Red Bull-pilóta hibája volt a rajtbaleset.

F1: Vettel is lenyugodott

A Ferrari pilótái az előzményekhez képest egy kicsit csalódást keltve a 3-4. rajtkockát szerezték meg a Kínai Nagydíjra, de a jó versenytempóval így is kiváló eredményre lett volna esélyük, ha rögtön az első kanyarban nem ütköznek egymással. A rajt után Sebastian Vettel a belső íven belemenősen érkező Danyiil Kvjat Red Bullja elől menekülve ráhúzott Kimi Räikkönenre, mindketten visszaestek. A végül a 2. helyen, Kvjat előtt beérő Vettel az eredményhirdetés előtt nem titkolta, hogy milyen mérges a történtek miatt, éles hangon számoltatta el a diplomatikusan mosolygó oroszt. Az érthetően ideges Vettellel amúgy senki nem értett egyet, a saját főnöke, Maurizio Arrivabene is egyszerű versenybalesetnek írta le az incidenst, korábbi csapatfőnöke, Christian Horner pedig azt mondta, utólag biztos átértékeli majd a balesetet a négyszeres bajnok. Így is lett, Vettel később, lenyugodva már egészen más hangon beszélt a rajt utáni “balhéról”: “Végső soron sima versenybaleset történt az első körben. Kimi elfékezte magát az első kanyarban, én próbáltam elmenni mellette belülről. Danyiil mögöttem jött, jobban rajtolt nálam, és ugyanarra készült, mint én Kimivel. Én mindenképp Kimi elé akartam kerülni, Danyiil pedig engem akart megelőzni.” “Kimi balról jött vissza az ívről, Kvjat jobb hátulról érkezett, én pedig arra reagáltam. Nem igazán volt hova mennem, szendvicsbe fogtak. Próbáltam lassítani, elvettem a gázt, fékeztem, de nem volt hely, ezért összeértem Kimivel. Természetesen nagyon sajnálom a történteket! A csapat másik autójával ütközni nagyon nem oké.”

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.