F1: A Mercedes még hisz Hamiltonban

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.04.18. 10.38

A Mercedes csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton azután sem írható le, hogy Nico Rosberg idei harmadik győzelme után már 36 ponttal elhúzott a címvédő angoltól.

F1: A Mercedes még hisz Hamiltonban

Míg Nico Rosberg a Kínai Nagydíjon idei harmadik – zsinórban hatodik – győzelme után tökéletes, 75 pontos eredménnyel vezeti a bajnokságot, a címvédő Lewis Hamilton sanghaji 7. helyével már 36 pontos hátrányban van csapattársával szemben. A Mercedes főnöke, Toto Wolff az egyre inkább kinyíló olló ellenére sem hiszi, hogy Rosberg egyértelmű favorit, Hamilton feltámadását valószínűsíti: “Az idény jelenlegi szakasza a pontgyűjtögetésről szól, a bajnokság még nem téma. Lewis persze okkal lehet ideges az eredmény miatt, nem is lehetne háromszoros világbajnok, ha nem érdekelné a dolog, de kétségem sincs afelől, hogy hamarosan felzárkózik. A hátránya jelentős, de nagyon az elején járunk még. Fejben nagyon erős, biztos vagyok benne, hogy végül szoros lesz a verseny.” kina_f1_24 Az idei rekordhosszúságú, 21 futamos idény negyedik versenye, az Orosz Nagydíj a jövő hétvégén következik, Szocsiban eddig 100 százalékos eredménye van, ő nyert 2014-ben és 2015-ben is Oroszországban.

Kommentek

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

Ismét csökken az üzemanyagár

A Mol szerdán is csökkenti az üzemanyag árát.

Versenyműszerfal a Fordtól

Minimalista, motorsport ihletésű műszeregység tájékoztatja a Ford GT szerencsés tulajdonosait a pillanatnyi állapotokról.

F1: A McLaren idén sem célozza a bajnoki címet

Fernando Alonso ugyan már nagyon szeretne a győzelmekért, a bajnoki címért versenyezni, de a McLarennél idén az első négybe jutás a cél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.