A Kínai Nagydíj második szabadedzésén a Mercedes helyett a Ferrari hozta az első két pozíciót, az élen Kimi Räikkönen zárt, csapattársának, Sebastian Vettelnek egy, míg Nico Rosbergnek több mint két tizedet adott. A finn pilóta a fentiek ellenére cseppet sem volt elégedett. “Nem volt egy könnyű nap! Talán a szél miatt, de nagyon csúszkált az autó. A szuperlágyon egy kicsit javult a helyzet, de nagyon messze van a tökéletestől. Délelőtt a közepes keveréken egyáltalán nem volt jó, és a lágyak sem voltak valami szuperek. Nekem a szuperlágy fekszik legjobban, de korai lenne még tippelni” – magyarázta. kina_f1_17 Vettel szintén úgy véli, hogy sokat kell még javulniuk szombatra, ha valóban versenyben akarnak lenni a Mercedesszel: “Összességében rendben volt a nap, de még javulhatunk. Az autó balansza nem olyan, mint szeretnénk, de mindent egybevetve tisztességes nap volt. Ha az időmérőre mindent rendbe tudunk szedni, talán közelebb lehetünk a Mercedeshez, de ez még csak a péntek volt, nem tulajdonítanék nagy jelentőséget a köridőknek.”