Hamilton: Nem véletlenül lettem háromszoros bajnok!

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.04.11. 10.50

Lewis Hamiltonnak nem tetszik, hogy az életmódját és a munkamorálját kritizálják.

Hamilton: Nem véletlenül lettem háromszoros bajnok!

Lewis Hamilton tavalyi Amerikai Nagydíjon aratott győzelme óta nem nyert futamot, a címvédő a 2016-os idény első két fordulóján a pole-ból indulva, de rossz rajtokat véve “csak” a 2. és 3. helyen ért be, míg csapattársa, Nico Rosberg két győzelmet húzott be. Sokak szerint a háromszoros világbajnok mostanra leengedett, a celebéletmód immár érezteti a hatását a versenypályán. A Mercedes-pilóta a német Auto, Motor und Sportnak nyilatkozva visszautasította a kritikákat. “Mindenkinek megvan a maga munkamódszere. Például amikor leültem a mérnökömmel, hogy a rajtokról beszéljünk, átnéztünk néhány dokumentumot, és mondtam, hogy én már olvastam őket. Meglepődött, de mondtam neki, hogy attól, hogy nem a szeme láttára olvastam el, még igenis készülök” – magyarázta. “Nem véletlenül lettem háromszoros világbajnok, ezt a győzelmeim száma (43 – a szerk.) is mutatja.” “Én otthon készülök, vagy épp a repülőn. Nem szeretek egyben feldolgozni egy könyvet vagy aktát. Megnézek naponta egy e-mailt, azt alaposan megrágom, utána jöhet a másik. Én így csinálom. Bárcsak belátnának az emberek a színfalak mögé is! Nagyszerű, amikor összeülünk ezekkel a szuperokos mérnökökkel, és én is hozzá tudok járulni a gyakorlati meglátásaimmal ahhoz, hogy a mérnöki elképzeléseket átvigyük a pályára.”

Kommentek

F1: A McLarennek és a Williamsnek drukkol Hamilton

A háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton reméli, hogy a két patinás brit csapat lehet még ellenfél számára a világbajnoki küzdelemben.

Titkos magánéletéről beszélt Vettel

Privát életét is érintő interjút adott a Forma-1 négyszeres világbajnoka. Szóba került az otthona, félelme, bosszúsága, vágyai.

F1: Nem Brawn rúgatta ki Ecclestone-t

A Forma-1 sportszakmai irányítója, Ross Brawn cáfolta, hogy ő kérte volna Bernie Ecclestone eltávolítását ugyanakkor nem tagadja, hogy elég nehéz lett volna a közös munka.

Arab uralkodónak öltözött Felipe Massa

Royal Family Massah – írta a családjáról készült fotó alá a brazil Forma-1-es pilóta.

Ésszerű szabadidőautó: Dacia Sandero Stepway

Jó árával, vállalható megjelenésével és élvezetes motorjával a Dacia Sandero Stepway valószínűleg a legolcsóbb szabadidőautó

80 km/h-val 80 km-t a Magyarországon gyártott lyukas gumival

Kipróbáltuk, milyen egy defektes autóval gurulgatni 80-nal az országúton, majd megnéztük a tatabányai gyárat, ahol az új csodagumi készül. És megtudtuk, mi a baj a másféle defekttűrő gumikkal.

Bődületes kasszasiker a Halálos iramban 8

A Halálos iramban 8. megint lekörözte a mezőnyt az észak-amerikai mozikban a hétvégén. Az autós akciófilm globális bevételei a csillagok közé repítik a filmet.

Közösen állnak ki a Visegrádi Négyek a protekcionizmussal szemben

Közös álláspontot fogadtak el a Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek fuvarozó vállalkozásait tömörítő érdekképviseletek. 

Kemény balesetet mesél el egy magyar kamionos, videóra vette az egészet

A magyar sofőr előtt kalapot emelünk, azonnal megállt és kiszállt segíteni. Az egészet rögzítette a fedélzeti kamera.

8000 kilométer kevesebb mint 4 nap alatt

A Goodyear az új abroncsa bevezetését azzal ünnepeli, hogy próbára teszi a gumikat Rainer Zietlow világrekord kísérlete során. A pilóta és csapata azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 8000 kilométeres, Dakartól Moszkváig tartó távot kevesebb mint 4 nap alatt teszi meg.

Egy kiscica miatt zárták le az ország legfontosabb útját

Elárvult kölyökmacska nyávogott egy nyolcsávos szupersztráda elválasztó sávján Abu-Dzabiban. A tűzoltóság nem teketóriázott, irdatlan torlódás árán megmentették az állatot.

Na így töltenek elektromos autót a kazincbarcikai lakótelepen

Örök kérdés a villanyautókkal kapcsolatban, hogy mi lesz a lakótelepen élőkkel, akik otthon szeretnének tölteni, és nincs a közelben töltőoszlop? Ma az egyetlen megoldás, amire gondolhatnak, az egy jó hosszú, ablakon kilógatott vezeték.

Jeep Yuntu: rejtélyes jövőkép

A közeljövő kínai Jeep modelleinek formai és technológiai koncepcióját vázolja az a hétszemélyes tanulmányautó, amelyről szinte semmit nem árultak el.

Ez a videó a bizonyíték, hogy Pesten sokan birkamód közlekednek

Krisztián nem bírta cérnával, de nem csodálkozunk, hiszen pár perc alatt több olyan helyzettel is találkozott Budapesten, ami balesettel is végződhetett volna, ha nem figyel.

Csillag született

A DB9 fénye alaposan megkopott. Az Aston Martin 2004 óta próbálta feléleszteni különböző átdolgozásokkal a modell egykori csillogását – sikertelenül. De most változik a helyzet! A vadonatúj DB11 megérkezett és úgy ragyog, mint még soha. Nem fogja vissza magát, motorja V12-es és biturbó.

Hazatért végre az utolsó Ikarus

Tizenöt évig szolgált külföldön a magyar ritkaság, de most már végleg itthon marad.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.