A melbourne-i balesetében szerzett bordarepedései miatt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosai nem engedélyezték Fernando Alonsónak a bahreini versenyzést, ezért a McLaren Japánból átröptetett tartalékosa, Stoffel Vandoorne vezetett helyette. Mivel a 24 éves belga a bajnoki cím tavalyi megnyerése után már nem térhetett vissza a GP2-be, az F1-ben pedig nem jutott neki versenyülés, idén a japán Super Formulában indul, épp teszten volt. “A japán versenyszezon előtt csak négy tesztnap van, ezért volt ott. A Super Formula fontos számára ahhoz, hogy megőrizze a versenyrutinját” – magyarázta a McLaren versenyfőnöke, Eric Boullier, hogy miért kellett kapkodni a múlt héten. a_000_ARP4381399_europress_EZA Vandoorne-nak kiválóan alakult a hirtelen beugrás, első F1-es versenyén pontszerzéssel mutatkozott be, most pedig úgy készül, hogy a jövő heti Kínai Nagydíjon is ő vezet. “Holnaptól a szimulátorban leszek, szóval kicsit nyugodtabban várom a következő hétvégét. A jövő héten elutazom Kínába, aztán majd kiderül, hogy autóba ülök-e vagy sem. Egyelőre nehéz megmondani. Fernandónak a jövő hét elején lesznek még vizsgálatai, azok után születik meg a döntés.” “A bemutatkozás után nem lesz könnyű visszatérni a kispadra, ha úgy alakul, de előre tudtam, hogy ez egy ilyen év lesz” – nyilatkozta a belga Sporza rádiónak. Vandoorne mellett persze Alonso is készül, a hét elején már elkezdte a tréninget, állítása szerint “99 százalék”, hogy Sanghajban versenyezni fog.