A brit Autosport a hétvégén megszerezte, majd közzé is tette a Forma-1-es csapatoknak 2016-ban fizetett pénzdíj listáját, amelyből kiderül, hogy míg a címvédő Mercedes 171 millió dolláros szeletet kap az összesen 965 milliós tortából, a Ferrari a maga bónuszaival egyedül a teljes összeg kb. 20 százalékát, 192 milliót visz.

A sportág bevételeit kezelő Formula One Managementet irányító Bernie Ecclestone a Sky Sportsnak így magyarázta az egyenlőtlenséget: “Közel egymilliárdot fizetünk ki a csapatoknak idén, de ami minket illet, teljesen mindegy, hogy ki mennyit kap. Felőlünk egyenlően is el lehetne osztani. Hogy a Ferrari egy kicsit többet kap, az azért van, mert mindenkinél régebb óta versenyeznek. A Forma-1 egyenlő a Ferrarival, ezért nekik egy kicsit több is jár – ha a popszakmában lennék, akkor a Rolling Stonest akarnám, mert ők a No. 1.”

A felvetésre, hogy az “F1 Stonesa” annak ellenére kap több pénzt bármelyik csapatnál, hogy tavaly csak a konstruktőri bajnokság 2. helyén zárt, Ecclestone így felelt: “Ha koncertszervező lennék, valóban sokkal jobb előadást várnék a fellépőktől, mint amilyet most kapunk azoktól, akiknek majdnem egymilliárdot fizetünk ki.”