F1: Hamilton elvesztette a fonalat?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.04.06. 14.47

Egy veterán F1-es szakújságíró szerint mostanra úgy tűnik, hogy Lewis Hamilton motivációja és koncentrációja nem az igazi, Nico Rosberg pedig ki is használja ezt.

F1: Hamilton elvesztette a fonalat?

Miután Lewis Hamilton a tavalyi Amerikai Nagydíjon megszerezte harmadik világbajnoki címét, csapattársa, Nico Rosberg nyerte meg az utolsó három fordulót. Nagy kérdés volt, hogy a német idén is tovább tudja-e vinni a lendületét, az első két forduló pedig azt mutatja, hogy igen, hiszen hiába szerezte meg a pole-t Melbourne-ben és a szahíri pályán is a címvédő, a versenyeket mindkétszer Rosberg nyerte. A brit Sky Sports Forma-1-es beszélgetős műsorában a The Times Forma-1-es szakírója, Kevin Eason arról beszélt, hogy szerinte világos a helyzet: “Szerintem az a különbség tavalyhoz képest, hogy az egyik srác igazán elvesztette a fonalat. Tudom, hogy szokásunk Lewis életstílusát, dolgait froclizni, pedig minden joga megvan úgy élni, ahogy akar, de úgy érzem, hogy ez most már tényleg belezavar a munkájába. Talán Nico is meglátta ezt a rést a páncélon, és úgy érzi, most tényleg legyőzheti Lewist.” “Felejtsük is el a tavalyi három versenyt, azok már csak bónuszkörök voltak, de Nicónak idén már két sima győzelem is összejött, mert a másik srác tette oda magát rendesen” – magyarázta. bah_fut_05 Hamilton idei eredményeiben persze szerepet játszottak a rosszul sikerült rajtjai is, amik bizonyos mértékben a tökéletlen kuplungnak köszönhetők. Rosberg nem is örül, hogy így tudta megverni csapattársát: “Nem örülök a problémáinak, egyszerűen a saját dolgomra koncentrálok, a lehető legjobb rajtolásra, ami most is összejött. Ugyanakkor az is biztos, hogy Lewis magára talál még, biztosan tudom ezt, hiszen nagyon erős volt az előző két évben. Én nem változtattam a hozzáállásomon, tavaly is mindent beleadtam, de akkor valahogy nem jött ki a lépés, most viszont minden bejött az első két versenyen. De belülről nincs különbség.”

Kommentek

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.