Fernando Alonso brutális balesetet úszott meg a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, a ripityára törött McLaren-Hondából gyorsan kimászott, majd a saját lábán távozott, később a pálya orvosi központjából is hamar szabadult. A spanyol pilóta a múlt héten ugyan még bicegett, de otthon pihent, úgy tűnt, hogy a Bahreini Nagydíj előtti kötelező orvosi vizsgálata rutineljárás lesz, de nem így alakult. A kétszeres világbajnoknak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosai a csütörtök délelőtti vizsgálat után nem adtak indulási engedélyt a hétvégére. Az FIA közleménye szerint a CT-eredmények nem voltak megnyugtatók, Alonsónak pedig a következő forduló, a Kínai Nagydíj előtt újabb mellkas-CT-n kell részt vennie. A McLaren-Honda közölte, hogy Alonso helyett a csapat tartalékosa, a tavalyi GP2-bajnok Stoffel Vandoorne indul Szahírban. “Az utolsó pillanatig igyekeztem, hogy az ausztráliai baleset után versenyezhessek Bahreinben. Természetesen egy ilyen bukás után elég nehéz napjaim voltak, de nagyon akartam versenyezni és segíteni a csapatot, miután elképesztő munkát végeztek (az autóval) a héten. Tudomásul veszem az FIA orvosainak álláspontját, és most már arra koncentrálok, hogy segítsem a csapattársamat, Stoffel Vandoorne-t, hogy a legtöbbet hozhassa ki a hétvégéből” – írta az Instagramon Alonso.

He intentado hasta el último minuto correr en Bahréin después del accidente de Australia, han sido días duros lógicamente después de un impacto tan grande pero hasta el último segundo pensaba solo en ayudar al equipo después del trabajo increíble que han hecho esta semana. Entiendo la posición de los doctores de la FIA y ahora intentaré ayudar con todas mis fuerzas a mi compañero @svandoorne para sacar el máximo partido al fin de semana. Gracias a todos💪💪 I tried until the last minute to race in Bahrain after the accident in Australia, have been hard days logically after such an impact, but until the last second I try to race to help the team after the incredible work they have done this week. I understand the position of the FIA doctors ​​and now I will try to help my teammate @svandoorne to make the most of the weekend. Thanks to everyone 💪💪 #mclarenhonda #oneTeam

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által közzétett fénykép, 2016. Márc 31., 04:36 PDT

  A spanyol a későbbi versenyzői sajtótájékoztatón elmondta, hogy míg a múlt héten csak a térde fájt, most kedden légmellet fedeztek fel nála, ami ugyan mostanra el is múlt, de bordarepedései is vannak, ezek miatt nem engedték versenyezni. 8-10 nap múlva megy újabb vizsgálatra, tette hozzá. A gyógyulás még akár 12-14 napot is igénybe vehet, így a sanghaji indulása sem vehető biztosra. Alonso a 2015-ös idény elején is kimaradt: akkor a barcelonai teszten szerzett agyrázkódása miatt volt kénytelen kihagyni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.