F1: Az első pontokért indul a McLaren

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.03.30. 14.54

Jenson Button reméli, hogy a Bahreini Nagydíjon a McLaren-Honda újra ott lehet majd a középmezőnyben, és talán behúzhatja a Melbourne-ben elszalasztott első pontokat.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj rámutatott, hogy a McLaren-Hondának valóban sikerült nagyot – talán még a vártnál is nagyobbat – előrelépnie 2015-höz képest, azonban Fernando Alonso horrorbalesete és a pályán maradt Jenson Buttonnak adott rossz gumistratégia miatt üres kézzel távoztak Melbourne-ből. Bár az ezen a hétvégén következő szahíri pálya nagyobb kihívást jelent a motorerőben még mindig hátrányban lévő McLaren számára, Button reméli, hogy ott lehetnek majd a sűrűjében a Bahreini Nagydíjon is. “Alig várom, hogy visszaülhessek az autóba, ugyanis bár az ausztráliai eredmények nem támasztják alá, az autó nagyon is jónak tűnt, a csapat kiváló munkát végzett a vezethetőség terén a tesztelés és a szezonnyitó között” – mondta a 2009-es világbajnok. “Melbourne-ben volt pár rossz döntésünk a stratégiát illetően, de ez is a tanulási folyamat része, mindenki ismerkedik az új, háromkeverékes rendszerrel. A mérnökökkel áttekintettük az adatokat, remélhetőleg Bahreinben már jó döntéseket hozunk a versenyen és reálisabb eredményt érünk el!” “A bahreini pálya egyértelműen kihívást jelent a számunkra, hiszen gyors vonalvezetésű, de jók az alapjaink, jobb a hibridrendszerünk, bizakodhatunk. Remélem, hogy ott lehetünk az igen szoros középmezőnyben, nagyon igyekszünk, hogy a lehető leghamarabb kihozzuk a maximumot a csomagból.”

Kommentek

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.