Míg Lewis Hamilton idén kezdte meg második hároméves szerződését a Mercedesnél, csapattársa, Nico Rosberg aktuális kontraktusa ebben az évben jár le. Az elmúlt egy-két évben sikereket elért új tehetségek közül Valtteri Bottast, Daniel Ricciardót és Max Verstappent is hírbe hozták a Mercedesszel, a csapatnál pedig meglebegtették, hogy összeférhetetlenség esetén pilótát cserélhetnek, a főnök, Toto Wolff azt monda, elsődleges opciójuk a Rosberggel való hosszabbítás. “Nico a Mercedes család tagja, így vele tárgyalunk először, aztán ő is elmondja, mik az elképzelései” – idézte Wolffot a német Sport Bild. A Mercedesnél a fenti nevek mellett gondolhatnak még a saját nevelésű DTM-bajnokukra, a Forma-1-ben idén a Manornál debütáló Pascal Wehrleinra is, Wolff őt sem zárja ki: “A fiatal Pascal komoly szerepet kapott, a Manor-csapatot kell vezetnie. Figyeljük majd őt, és eldöntjük, merre vigyük tovább a karrierjét.”