Hamiltonnak mindene a közösségi média, szeret gondolkodás nélkül, első felindulásában posztolgatni, amivel a csapatának és a szponzoroknak is sok fejtörést okoz. Néha Hamilton is belátja, hogy túllőtt a célon, ilyenkor utólag simán töröl bejegyzéseket. Hamilton már többször vétett az F1 kereskedelmi jogaival rendelkező Formula One Management (FOM) előírásai ellen, le kellett tiltaniuk a videózásról. Ebben egyébként nemcsak Hamilton sáros, nemrég Romain Grosjean is megkapta a magáét. “Megtiltották, hogy videózzak a paddockban” – mondta Hamilton. “Amikor tavaly Oroszországban elkezdtem, az FOM panaszkodni kezdett, azóta csak állóképeket készíthetek.” “Szeretem a közösségi médiát, hihetetlen rajongóim vannak világszerte, a videókkal meg tudom mutatni, mit csinálok. És sok csaj is küld nekem képeket.”