A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időmérője kész sokkot jelentett, ugyanis az idénykezdet előtt pár héttel a semmiből előrántott szabályváltozásoknak köszönhetően a kvalifikáció nem előnyére, hanem hátrányára változott. Az azonnali kieséses szisztéma unalomba fullasztotta a helyosztót. aus_edz_04 A 3. helyen záró Sebastian Vettel utólag így értékelt: “Nem tudom, hogy miért vagyunk most meglepve. Mi jó előre mondtuk, hogy mi fog történni és az is történt. Azt mondták, hogy várjunk, majd meglátjuk! Most láthattuk, és nem hiszem, hogy izgalmas volt.” “Az eleje húzós volt, amikor mindenki egyszerre hajtott, hogy a kiesés előtt legyen valami körideje, akkor küszködtünk a forgalommal, méghozzá feleslegesen, hiszen eredetileg volt elég idő mindenre.” “Úgy gondolom, hogy a nézők számára sem jó ez, mert nem látnak autót a pályán. Azt akarják látni, ahogy Lewis, Nico, Kimi, akárki a határon nyomja a végén, amikor elvileg a legjobb a pálya állapota. De nem hiszem, hogy most kell kritikát mondanom, én már korábban elmondtam, de az biztos, hogy ez így nem lesz jó. Előre szóltunk.” aus_edz_1 A pole-t minden feszültség és izgalom nélkül megszerző Lewis Hamilton is leszögezte, hogy erre számított, de hozzátette, hogy a kísérletezésért nem kellene támadni az F1-et. “A mérnökeim előre mondták, hogy ez lesz, szóltak az FIA-nak vagy Bernie-éknek, nem is tudom, de ott nem hallgattak rájuk.  De ebből is látom, hogy milyen okos mérnökeim vannak. De végső soron az azért jó, hogy kipróbáltunk valami újat, próba, szerencse. Lehet, hogy nem is a régi rendszerhez kellene visszatérnünk.” Vettel szerint a Forma-1 döntéshozói nem kísérletezgethetnek vaktában: “Azért felelősen kell cselekedniük, nem kellene olyasmivel kísérletezni, amit már előre sokan kritizáltak, köztük mi is. Az nem úgy megy, hogy most meg egyszerűen azt mondjuk, hopp, ez rossz döntés volt. Észszerűen kellene változtatni.” Nico Rosberg felvetette, hogy az új helyett talán hibrid rendszerre lenne szükség, a Q3-at rendezhetnék a régi formában: “Jó dolog, hogy az F1 megpróbálkozik az újításokkal, de ezen a téren vissza kellene térni a régihez, legalábbis a Q3 esetében.” A mclerenes Fernando Alonso szerint az új időmérő egyik hibája, hogy a nagycsapatoknak kedvez, amelyek könnyedén továbbjutnak és így gumit spórolnak, míg a kisebbeknek nem marad friss abroncsuk a futamra: “A szabályok kicsit kitolnak a kisebb, kevésbé versenyképes csapatokkal, ugyanis mi a Q1-ben elhasználtuk a gumikat, a Q2-ben pedig már csak egy esélyünk maradt.”