F1: Így idegesíti a szponzorokat Hamilton

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.03.17. 13.05

A Mercedes-csapat egyik főnöke elárulta, hogy számos panaszt kaptak már a szponzoroktól Lewis Hamilton meggondolatlan viselkedése miatt.

hamilton Lewis Hamilton az utóbbi egy évben igazán két végén égeti a gyertyát, amikor a Mercedes világbajnok pilótája nem vezet, popsztárokkal barátkozik, gáláról gálára, divatbemutatóról divatbemutatóra jár. Az utóbbi szokásának viszont nagyon nem örülnek a Mercedes AMG szponzorai – például a Puma és a Hugo Boss -, árulta el egy londoni konferencián az alakulat gazdasági és jogi ügyekért felelős vezetője, Carloine McGrory. “Folyamatosan figyeljük ezeket a dolgokat, a versenyhétvégéken állandóan üzeneteket küldözgetek Lewisnak, hogy ne hordja már a neonsárga Luis Vuitton edzőcipőjét, amikor Pumát kellene viselnie” – mesélte. hamilton_divat   A Hugo Bossnak is szúrta a szemét, hogy Hamilton Alexander McQueen, John Elliott, Stella McCartney, Valentino, a Chanel és John Galliano bemutatóiról, ruháiról írt cikkeiben és a közösségi médiában, miközben őket mellőzte. “Lewist nagyon érdekli a divat, kísérletezget a saját stílusával, folyamatosan bemutatókra jár. Aztán viszont jön a hívás a Hugo Bosstól, hogy miért járt Lewis Alexander McQueen-show-n? Nos, a szabadidejében ment el, ami nem tilos. De azért vigyáznia kellene, mert ilyenkor rá kell szólnunk, hogy igazán twittelhetne kevesebbet a különböző divatmárkákról és tervezőkről, néha pedig mondhatna valamit a Hugo Bossról is.” McGrory elismerte, hogy a versenyzők alapvetően idegenkednek a csapatszponzori kötelezettségektől, abból ugyanis nem látnak pénzt. “Az ilyesmi kizárja, hogy a versenyző egyéni szponzori üzleteket kössön, szóval általában nem örülnek neki, amikor a csapat leszerződik egy támogatóval, ők ugyanis nem keresnek ezen semmit.”

Kommentek

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

Nem készül több a világ leggyorsabb autójából

A Hennessey lezárt egy korszakot, elkészítették az utolsó Venom GT-t. Jöhet az újabb projekt.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

Száznál is több autóbuszt vásárolt tavaly a BKV

Megkérdeztük a BKV-t, hogy tavaly hány darab autóbuszt sikerült vásárolniuk. A számolgatás végén mi is meglepődtünk.

Anyósgyilkos járművek

Erre a hétre valahogy csupa olyan visszahívás jutott Európában, amelyek az első utasülésnél – közkeletű nevén az anyósülésnél – észlelt, életveszélyes hibákat hivatottak orvosolni.

F1: Bottas magával vitte a Williams-szponzort

A Williams nem csak versenyzőjét veszti el, Valtteri Bottasszal együtt régi-régi szponzora is a Mercedeshez távozik.

Keményít a rendőrség: minden sofőrnek szondát kell fújni

Mostantól nincs kivétel, minden sofőrnek meg kell fújnia az alkoholszondát. A rendőrség a finn módszerrel szeretné kiszűrni az ittas vezetőket. Nógrádban vezetik be először.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.