Rosberg: Megint a nulláról indulunk

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.03.10. 01.03

Nico Rosberg szerint a tavaly év végi szuper hajrája ellenére idén újra a nulláról indul Lewis Hamiltonnal folytatott párharca a Mercedesnél.

rosberg Lewis Hamilton 2015-ben minden komolyabb ellenállás nélkül ért el harmadik világbajnoki címéig, azonban az idény hajrájában már egyértelműen mercedeses csapattársa, Nico Rosberg volt jobb formában: a német sorozatban öt pole-t gyűjtött és megnyerte az utolsó három versenyt. A kiváló befejezés ellenére Rosberg óvatosan áll az új idény kezdetéhez: “Az új autó nagy lépést jelent, a gumik is kicsit mások, minden változott, szóval újra a nulláról kezdünk. Természetesen pozitív emlékeim vannak a múlt év végéről, és pozitív volt a téli tesztelés is, mindenképp jobb így nekivágni az első versenynek. Jó érzésem van, de tényleg mindenki a nulláról kezd most.” barc_05_06 Rosberg eddigi három közös évük alatt mindig kikapott Hamiltontól, de azt állítja, ez inkább csak motiválja, hogy még jobban teljesítsen. “Nem voltam folyamatosan lelombozva vagy ilyesmi, Lewis egyszerűen jobban versenyzett, de ettől még én is élvezem a harcot. Mindig is szerettem olyanok ellen küzdeni, akik képesek voltak legyőzni, mert igyekszem visszavágni, és ha sikerül, akkor az még nagyobb örömöt okoz. Szóval ezt remélem ettől az évtől.” “Nagyszerű kihívás, hiszen Lewis elképesztő szinten teljesít. Nagyon jó az autónk, sok sikerünk lesz idén is, nagyon szeretnék én magam is minél több futamot nyerni, majd meglátjuk, hogy alakul!” barc_teszt_03_09 A két Mercedes-pilóta, de főleg Rosberg az elmúlt években sokszor támaszkodott a rádióüzenetekre, a csapattól kapott műszaki információkra, idénre azonban ezeket teljesen betiltották. A német mégsem aggódik. “Kihívás lesz, de tetszik, mert így sokkal inkább rajtunk múlik a verseny. Az ember szépen lassan feltalálja magát a pályán. Szerintem ez jó dolog, így tisztább, jobb lesz a verseny.”

Kommentek

Élményautó: VW Golf II Rallye

Egy G-feltöltős Rallye Golf önmagában is érdekes, pláne ez a darab vészjósló hanggal és Oettinger tuninggal megvadított motorral. Rákészültünk a szombati hungaroringi VW-találkozóra.

Több Forma-1-es szabály is változik

A csapatok megállapodtak egy sor szabályváltoztatásban, amelyek a tervek szerint már jövőre életbe lépnek.

Játékautóként borítja fel a tájfun a teherautót

Hatalmas erővel csapott le Megi a Kínai Köztársaságra. A videó éppen azt kapta el, ahogy egy teherautót simán felborít a vihar.

Teherautók, amik lenyomnak egy sportkocsit is

Ez az öt teherautó bizony nem viccel, simán felveszi a versenyt a legtöbb sportautóval.

F1: Mégsem biztos a tesztprogram

A barcelonai pályán azt mondják, még nem biztos, hogy tényleg náluk tartják majd a 2017-es téli teszteket.

A Renault alulbecsülte az F1-et

A Renault F1-es főnöke elismerte, hogy a francia gyártó naivan alulbecsülte a Forma-1-es visszatérés nehézségét. Most már nincs mit tenni, menni kell előre.

Elárverezik a Ferenc pápát szállító Golfokat

Internetes aukción lehet licitálni október elejéig arra a három autóra, amellyel Ferenc pápát szállították júliusban a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón.

Új P+R parkolók épülnek Budapesten

Új P+R parkolók létesítéséről és meglévők bővítéséről is döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

F1: Kiszámolták, Rosberg lesz a bajnok

A brit Sky Sports érdekes egy kis matekozás után arra jutott, hogy idén Nico Rosberg lehet a világbajnok, hajszállal verheti majd Lewis Hamiltont.

Ilyen luxust kínált egykor az Ikarus

Az egykori szocialista vállalat fénykorában luxusigényeket is kielégített. Most olyan oldaláról ismerhetjük meg a legendás magyar autóbuszgyártót, melynek létezéséről eddig kevesen tudtak!

Beárazták a Mars-utazást, kezdhetünk spórolni

Elon Musk, korunk nagy álmodója bevallotta: nincs más célja az életben, mint hogy más bolygókra is eljuttassa az emberi fajt. Azt is tudja, hogyan, és mennyiért.

Kerékbilincs helyett jöhet a szélvédőbilincs

Egy észak-amerikai feltaláló ötletes megoldást ajánl a koszos, macerás és veszélyes kerékbilincsek helyett. Kérdés, hogy működhet-e.