F1: Idén fog elszállni Hamilton?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.03.09. 13.44

A Forma-1-es szakértők véleménye megoszlik arról, hogy Lewis Hamilton képes lesz-e a címvédésre, ha folytatja a tavalyi celebéletmódját.

hamilton Amióta Lewis Hamilton jó egy évvel ezelőtt szakított barátnőjével, Nicole Scherzingerrel, a Forma-1-es világbajnok két végén égeti a gyertyát: a versenypályán kívül bulikon, gálákon, divatbemutatókon pörög, már-már hetente más divatcsillaggal, popsztárral, celebbel lóg. Egyesek már a tavalyi idény alatt kétségbe vonták, hogy belefér-e ez az F1 mellett, de a Mercedes végig kiállt Hamilton mellett, ő maga pedig azt mondta, az új szabadság, az élet élvezete egyenesen jó hatással van a pályán nyújtott teljesítményére is. A szezon végén azért már voltak ennek ellentmondó jelek: az Amerikai Nagydíj előtt Monacóban közúton ment neki több parkoló autónak, azt mondta, kimerült, majd a harmadik világbajnoki címet meghozó austini siker után már nem is bírt csapattársával, Nico Rosberggel, idén elismerte, hogy nem is volt ott fejben igazán az autolsó három futamon. Nagy kérdés, hogy a 2016-nak címvédőként nekifutó angol mit mutat majd idén – erről még a korábbi F1-es veteránok véleménye is megosztott. “Amíg hozza az eredményeket, nincs gond. Úgy döntött, hogy megmutatja a világnak a vagyonát és az életstílusát, de ezt nagyon is kiszámítottan teszi, ezzel iratkozik fel a globális sztárok közé. Szerintem a teljesítményére ez nincs hatással” – mondta az egykori Benetton-, McLaren- és Williams-pilóta, a versenyzők szakszervezetét (GPDA) irányító Alexander Wurz az F1 Racing magazinnak. barc_teszt_04_01 Egy névtelenül nyilatkozó csapatfőnök már jóval kevésbé “elnéző” a párhuzamos életmódot illetően: “Lewisnak az a szerencséje, hogy Rosberg a csapattársa. Alonso, Vettel vagy Ricciardo mellett nem úszhatná meg ezt.” A már korábban is kritikus világbajnok, Damon Hill is újra kétségeinek adott hangot: “Tavaly már volt olyan, hogy a futamok között innen, onnan, mindenhonnan twittelgetett, én meg azt mondtam magamban, hogy azt a mindenit, én ettől kinyúlnék. Valamelyik verseny előtt volt ez, ahol aztán Nico meg is verte” – idézte fel Hamilton 2015 végi formaromlását az 1996-os világbajnok. Az egykori Williams-, McLaren- és Red Bull-pilóta, David Coulthard szerint ha Hamilton úgy folytatja, ahogy tavaly, annak nem lesz jó vége. “Őrültségnek tűnhet megkérdőjelezni, hogy Lewis nyerhet-e újabb bajnoki címet, hiszen ő a címvédő, de felmerül a kérdés, hogy mire is fordítja az energiáját. Vajon idén üt vissza az életmódja?”

Kommentek

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

Jöhet a rendszeres magyar KRESZ-vizsga

Egy hazai kutatás szerint az autósok 40 százaléka úgy látja, hogy a sofőröknek javára válna, ha időközönként újra kellene vizsgázniuk KRESZ-ből.

Ennyire olcsón még senki nem jutott hozzá Lamborghinihez, pláne nem ilyenhez

Mondjuk 5 dollárt pont megér ez a szénné égett Lamborghini Huracan. Egy fillérrel sem többet.

F1: Hamilton dobta az edzőjét

Lewis Hamilton a 2017-es idényre megvált trénerétől, mostantól a saját elképzelései szerint edz, de motiváltabb, mint bármikor.

Fontos változás jön a rendszámoknál

Áprilistól nyílik lehetőség a közúti forgalomban a szürke rendszám­tábla kitételére azokra a gépjárművekre, amelyekre biciklitartó van felszerelve.

Brutális C-kupéval erősít a Mercedes

Az AMG C63 R egy közútra száműzött pályaversenyautó lesz, ami már úgy is hátborzongató, hogy semmit nem tudunk róla.

Figyelj, ezzel a civil autóval vadásznak a rendőrök

Már Keszthelyen és Nagykanizsán is segíti a rendőrség munkáját a két fedélzeti kamerája miatt speciális feladatokra is alkalmas felderítőautó.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.