F1: A Mercedes elérte az ezer lóerőt?

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2016.03.02. 10.30

Német sajtóhírek szerint a Mercedes új fejlesztésű motorja akár ezer lóerős is lehet. A csapat szerint nincs annyi.

barc_teszt_04_01 Nico Rosberg ijesztően jó idővel zárt kedden a barcelonai tesztelésen, könnyen lehet, hogy a Mercedes az idén is erőlködés nélkül gyűjti be a vb-címet. Rosberg a legjobb körét lágy gumikkal futotta, Valtteri Bottas pedig úgy sem tudta megelőzni, hogy felrakta a kettővel puhább ultralágy keveréket. “Nagyon nehéz dolga lesz annak, aki a szezon elején le szeretné győzni a Mercedest” – összegezte a napot Bottas. Fernando Alonso már korábban kijelentette, hogy a Mercedesnek “valami katasztrofálisat kéne tennie ahhoz, hogy ne nyerje meg a világbajnokságot”. A Bildben megjelent cikk szerint sok F1-es bennfenntes azt gyanítja, hogy a Mercedes elérhette az ezer lóerős határt új motorjával. Niki Lauda szerint ez csak találgatás. “A mi szintünkön már nem lehet ekkorákat ugrani teljesítményben” – fogalmazott Lauda. “A Ferrarinak és a Red Bullnak nagyobb a mozgástere a miénknél.” A Red Bull tanácsadója, dr. Helmut Marko szerint azért lehet valami az ezer lóerős pletykákban. “Egy teljes versenytávon talán valóban nincs meg az ezer lóerő, de egy gyors (időmérős) körön esetleg ki lehet hozni a motorból” – nyilatkozta Marko. Miközben a Mercedes szinte megállás nélkül rója a köröket, a nagy kihívónak tartott Ferrarinál akadnak még műszaki hibák. Lehet, hogy ebből nem lesz bajnokverés az idén. “A Ferrari lemaradása nem kicsi” – árulta el egy informátor az Auto, Motor und Sportnak. “Valójában még nőtt is 2015-höz képest.”

Kommentek

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

Transitokkal küzd London levegőjéért a Ford

A Ford szerint nagyban csökkentené a városban, csúcsidőben futkorászó furgonok villanyosítása a levegő minőségének javulását.

Hiánypótoló oktatóvideó: hogyan töltsük fel az Alfa 4C-t ablakmosóval

Három elemből álló tölcsér és csavarhúzó is szükségeltetik ahhoz, hogy ablakmosóval töltsük fel a gyönyörű Alfa Romeo 4C-t.

Könnyfakasztóan csodálatos, V12-es motorpornó egy Toyota orrából

Ritkán látni ilyen formában a Toyota csodálatos V12-es motorját, pedig a hangja mellett a látvány is szívet melengető.

Szállítórobotokkal kacérkodik a Mercedes-Benz

Mit keresnek a robotok egy Sprinter rakterében? Hány szállítórobotot képes elnyelni egy furgon? Mindkét kérdést megválaszoljuk!

Így néz ki egy csoportos autómentés Oroszországban

Az oroszok senkit nem hagynak az út szélén, ha kell kézi erővel húzzák ki a bajba jutott autóst.

Ilyen az, amikor nem múlik el nyomtalanul a gyerekkor

Gigantikusra nőtt, V8-assal hajtott játékszerrel ment vásárolni ez az amerikai bácsi

Luxusautó gyűjteménnyel együtt eladó ez a hatalmas villa

Hatalmas luxusvilla 250 millió dollárért keres új gazdát, benne medence és mozi mellett pazar autógyűjtemény is található.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.