F1: Ezért repült a Honda-főnök

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2016.02.23. 15.30

Meglepetésként érkezett kedden a hír, hogy távozik a Honda sportfőnöke, Arai Jaszuhisza. Banális ok áll a háttérben.

f1-barcelona-february-testing-2016-yasuhisa-arai-and-yusuke-hasegawa-honda A paddockban azonnal beidult a spekuláció a váltás bejelentésének időzítése miatt, hiszen a téli tesztszezon csak hétfőn kezdődött el. Sokan azt látták bele a döntésbe, hogy a Honda már most tudja, az idei szezonja is felejtős, ezért adták új kézbe az irányítást. Arai utódja Haszegava Juszuke lesz, bár a páros egy ideig még közösen felügyeli a munkát. Kedd délutánra kiderült az is, a Honda szigorú szabályai miatt kell távoznia Arainak. A gyártó alapszabálya mondja ki, hogy Arainak nyugdíjba kell vonulnia, amikor az idén betölti a hatvanadik életévét. “A váltás nincs összefüggésben a lóerők számával vagy a teljesítményünkkel. A korom miatt van az egész, amin nem változtathatok” – fogalmazott Arai. “58 voltam, most 59 vagyok, és 60 leszek. Ez egy normális szervezeti váltás. A japán vállalatoknál általában meg van határozva egy nyugdíjazási korhatár, a Hondánál ez 60 év.” “Nehéz volt ugyanakkor eldönteni, hogyan időzítsük a váltást. Ez nem az én feladatom volt, a vállalat döntött, és a döntés értelmében vállalati tanácsadó maradok.” A váltás március elsejétől hatályos, de Arai ezt követően is elutazik a versenyekre, biztosítva a zavartalan átmenetet. Utódja, Haszegava Juszuke nem ismeretlen az F1 világában, a Honda gyári csapatának ő volt a főmérnöke 2008-ban. “Ezért kaptam felkérést Arai szantól, hogy a helyére lépjek” – mondta Haszegava. “Csak most csatlakoztam a csapathoz, így nem sokat tudok mondani a helyzetünkről és a lehetőségeinkről. De az biztos, hogy fejlődtünk a télen. Nem lehetek túlságosan optimista, de biztosan javítani tudunk a tavalyi eredményünkön.”

Kommentek

Használt autó: gyógyítás 6000 forintból

Összesen 6000 forintba került, hogy használt autónk tisztesen működő motorja hirtelen megtáltosodjon. A megoldást sokan ismerhetik, a többiek fontolják meg a mi esetünket.

Bravúrosan tért vissza a Toyota a WRC-be

Másfél évtized kihagyás után őrjítő eredménnyel tért vissza a Toyota a rali világbajnokságba. Majd később elválik, a mázli vagy a felkészültség dominált.

Sebességkorlátozás jöhet a szmog miatt

Ha nem javul a levegő minősége Budapesten, akár sebességkorlátozást is bevezethetnek.

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

Egyre több városban van szmogriadó, itt a következő

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon, mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát.

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.