F1: Mégsem lesz négypilótás csapat?

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.02.17. 10.30

Brit sajtóértesülés szerint a Manor Racingnél kiesett a jelöltek közül a tavalyi versenyző, Will Stevens, így nem három pilótát igazolnak Pascal Wehrlein mellé.

stevens_manor   A hét elején röppent fel, hogy a Mercedestől az erőforrásokkal “csomagban” érkező ifjonc, Pascal Wehrlein mellé a Manor Racing három pilótát igazolhat. A DTM-bajnok tehetség mellett állítólag 5-5 millió dolláros támogatói pénzzel a két tavalyi versenyző, Will Stevens és Alexander Rossi, valamint az indonéziai újonc, Rio Haryanto 7-7 futamon indulhatott volna a 21 fordulós idényben. haryanto A brit Telegraph viszont kedd este tényként közölte, hogy az angol Stevens már nincs versenyben, biztosan nem vezet idén a Forma-1-ben, az ülést pedig Haryoanto kapja meg. A lap Rossi helyzetéről nem írt. Haryanto bejelentése pár napon belül várható.

Kommentek

Ezért jobb a busz, mint az autó

Hétfő óta több nagyvárosban, köztük Budapesten is szmogriadó van érvényben. Ezzel kapcsolatban megint felerősödtek a busz versus autó viták.

Azért ezen a szmogriadón még volna mit finomítani

Eltelt az első idei szmogriadós nap. Nem csalódtunk benne, ugyanolyan átgondolatlan, zűrzavaros és a legkevésbé sem felhasználóbarát, mint úgy általában a teljes hazai közlekedésszabályozás.

Sose volt még egyszerűbb a parkolás és matricavásárlás

Bár fizetni mindig nyűg, azért jó, ha villámgyorsan, zökkenőmentesen zajlik le a tranzakció. Ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy sorban állás nélkül könnyítsünk a pénztárcánkon.

Felrobbanhat idén a magyar használtautó-piac

A használt autók éve lesz az idei: míg 2016-ban a magyarok 8 százaléka vásárolt autót, addig idén a lakosság 14 százaléka tervezi ezt.

Új motort kap a Toyota kisautója

A jelenlegi 1,3 literes benzinmotort új fejlesztésű másfél literes váltja a következő generációs Toyota Yaris orrában. Számottevően takarékosabbnak ígérik.

Crossoverként tér vissza a Mitsubishi sportkupéja

Állítólag Mitsubishi Eclipse néven kerül piacra a japán márka új városi crossovere. Merész lesz, és talán hibrid is.

Forma-1-es fejes lett Ross Brawn

A Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media Ross Brawnt tette meg az F1 sportért felelős ügyvezető igazgatójának.

Félretájékoztatták az autósokat, nincs 150 ezres bírság

Hétfő reggel óta él Budapesten a szmogriadó riasztási fokozata, ami rengeteg autóst érint. A hivatalos híradásokban megjelent 150 000 forintos maximális bírság elrettentő, ezért utánajártunk a büntetési tételeknek.

Sztrájkbizottság alakult a győri Audinál

Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ), miután bizalmi értekezletén elutasította az Audi Hungaria Zrt. új ajánlatát.

Olasz buszbaleset: eddig nem találtak műszaki hibát

Az olasz rendőrség eddig semmilyen tárgyi bizonyítékot nem talált arra, hogy meghibásodott volna a Veronánál múlt héten súlyos balesetet szenvedett magyar autóbusz – közölte Girolamo Lacquaniti, a veronai közúti rendőrség parancsnoka.

Csökkent a forgalom, de alig javult a levegőminőség

Jelentősen csökkent az autóforgalom, de csak kis mértékben javult hétfőn a levegő minősége a fővárosban, a riasztási fokozat fenntartása ezért továbbra is indokolt.

Használt autó: gyógyítás 6000 forintból

Összesen 6000 forintba került, hogy használt autónk tisztesen működő motorja hirtelen megtáltosodjon. A megoldást sokan ismerhetik, a többiek fontolják meg a mi esetünket.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.