F1: Vettel Räikkönennel akar csatázni

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.02.16. 13.45

Sebastian Vettel legszívesebben csapattársa, Kimi Räikkönen ellen küzdene a világbajnoki címért, hiszen az azt jelentené, hogy a Ferrari 2016 legjobb Forma-1-es autója.

A Ferrari a tavalyi magára találás után 2016-ban már a bajnoki küzdelmet célozza, ami persze igen nagy feladat a Mercedes előző két évben mutatott dominanciáját tekintve. 
A csapathoz 2015-ben érkezett négyszeres világbajnok Sebastian Vettel örülne, ha a Mercedes-uralom megtörésével izgalmasabb idényt kapnának a nézők, de tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű a megvalósítás:
“Nem titok, hogy továbbra sem tartunk ott, ahol szeretnénk, még van min javítani. De dolgozunk, 2015 pedig megmutatta, hogy a jó úton járunk” – mondta.
A Ferrari bajnoki esélyeiről így beszélt:
“Erről a fogadóirodákat kérdezzék! Az idény előtt jósolni nagyon nehéz, de természetesen mindent beleadunk majd!”
A kérdésre, hogy Lewis Hamiltonnal, Nico Rosberggel vagy csapattársával, Kimi Räikkönennel küzdene-e szívesen a bajnoki címért, egyértelmű volt a válasz: “Remélem, hogy Kimivel, hiszen ez azt jelentené, hogy nagyon erős autónk van!”
Vettel tudja, hogy idén sem garantált a siker, de hajlandó kivárni, nem érzi úgy, hogy átigazolna egy jelenleg sikeresebb csapathoz, mondjuk a Mercedeshez.
“Nem az a típus vagyok, aki egyik évről a másikra változtat, ez az életem minden területére igaz. Jelenleg nagyon jól érzem magam itt, ahol együtt dolgozunk a közös cél megvalósításán.”

Kommentek

Százszámra gyártanák az elektromos buszokat a lengyelek

2025-től évente ezer buszt gyártanának Lengyelországban. Ennek alapjait most fektethetik le a lengyelek.

Kiderült, hol vannak a legdurvább dugók

A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban.

Minden benne van az új Volkswagen Golfban

Kipróbáltuk a felfrissített Golfot! A jóból még jobb lett, a vezetői asszisztensek és a műszaki megoldások száma és fajtája luxusautókat idéz.

A múltba megy előre a kínai szupersportkocsi 

Olasz formatervvel érkezik a kínai Techrules fantasztikus sportautója. A múltidéző vonalak mögött fejlett elektromos hajtáslánc-technológia rejlik.

Újjászületett a nyolcvanas évek egyik legfurcsább járműve

Sir Clive Sinclair fekvő robogója, a kultikus, de életképtelen C5 valamivel praktikusabb formában térhet vissza. Az Iris Sinclair unokaöccsének a munkája.

F1: Hamilton magyarázkodni kényszerült

Lewis Hamilton hétfőn tisztázta a hétvégén a csapaton belüli adatmegosztással kapcsolatos nyilatkozatát. Nincs baja a Mercedesszel és Valtteri Botasszal.

F1: Minden ellenféltől fél a Mercedes

Hiába nyertek zsinórban három világbajnoki címet, a Mercedes csapatfőnöke azt mondja, a 2017-es idény előtt majdnem ugyanúgy tart minden riválistól, mint amikor először munkába állt.

Csökken az üzemanyag ára

Szerdán megáll az üzemanyag árának emelkedése, sőt a gázolaj még olcsóbb is lesz.

Elegáns lett a legújabb Forma-1-es autó

A Sauber-csapat megmutatta 2017-es Forma-1-es modelljét, a C36-ost. A svájci alakulat jubileumi festéssel ünnepli 25. F1-es idényét.

A Lada nyugati hódításának nyomát fotózták Magyarországon

Ha ez a Zsiguli mesélni tudna! Biztos kalandos út vezetett a szovjet gyárból Angliába, majd valahogy a magyar utakra.

F1: 2020-ig maradnak a Mercedes-főnökök

A Mercedes-csapat két vezetője, az elnök Niki Lauda és a csapatfőnök Toto Wolff szerződést hosszabbított.

Tíz dolog, ami mindig legyen az autódban

Ha nem csak a boltba szaladunk el vagy a szomszéd településre, akkor nem árt, ha ez a tíz dolog bent van az autóban, így nem érhet minket túl sok meglepetés.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.