F1: Két tartalékosa lesz a Mercedesnek

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2016.02.16. 04.02

A Manor-pilóta Pascal Wehrlein mellett Esteban Ocont is tartalékosnak jelölte a Mercedes a 2016-os szezonra.

Tavaly Wehrlein egyedül állt készenlétben arra az esetre, ha helyettesíteni kellett volna Lewis Hamiltont vagy Nico Rosberget, az idén azonban a Manor pilótája lett. Toto Wolff Mercedes-csapatfőnök szerint ennek ellenére nincs kizárva, hogy szükség esetén bevetik Wehrleint. Amennyiben azonban egyéb kötelezettségei miatt ez mégsem lenne jó megoldás, Esteban Oconhoz is nyúlhat a Mercedes. A 19 éves francia pilóta nyerte a GP3 tavalyi bajnoki címét, a DTM-ben is ő lesz Wehrlein utódja. Oconnak egyébként rengeteg feladata lesz, harmadik pilótaként akár a Renault is kérheti a segítségét, ezért van szükség továbbra is Wehrleinra. A DTM-bajnok német már korábban kiválasztotta a 94-est rajtszámának, a Twitteren bemutatta az idei szezonra tervezett sisakját is.

Kommentek

Világbajnok parkolás, nem hiszed el, hogy befér

Egy jó kamionsofőr előtt nem nagyon van lehetetlen, még akkor sem, ha a fizika törvényei mást diktálnak.

Már készül a következő álmod – Kínában

1360 lóerős szupersportkocsi építését tervezgeti egy NextEV nevű kínai autógyártó. A márka neve elárulja: villanymotor hajtja majd.

5 trükk, ami tetszeni fog, ha autóval jársz

Olyan apró és egyszerű trükkök következnek, amik tényleg megkönnyíthetik a mindennapjaid. Persze csak akkor, ha autóval közlekedsz.

Mégsem lesz 400 lóerős négyhengeres Audi-motor

Feladta ambiciózus motorfejlesztő projektjét a Volkswagen-csoport. Az Audi TT Quattro Sport tanulmány kétliteres, 420 lóerős motorja örökre álom marad.

Súlyosították az autómatricás csaló büntetését

Az Il Ferro-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma jogerős ítéletében az elsőrendű vádlott, az Il Ferro Kft. ügyvezető igazgatójának szabadságvesztését 8 évre súlyosította kedden.

A legjobb BMW?

Megnyúztuk az M2-est, és rájöttünk, hogy ennél gyorsabban egyetlen BMW-vel sem tudnánk autózni. Főleg kanyarban, keresztben. Végre egy erős autó, ami nem akar megölni.

Na mi nem lesz a 3-as metró aranyáron felújított kocsijaiban?!

Homokzsákokkal tesztelik a 3-as metró felújított szerelvényeit, még szerencse, hogy azoknak nem kell klíma, de a hús-vér utasoknak azért nem ártana. Vagy hülyeség?

Eladó Eclipse, amihez sehol nincs a BMW meg a Golf

Tucatautó E46-ok, sufnituning-VW Golfok, szevasztok!

Mit tud a legolcsóbb és legújabb Ford?

Nem, nem az Oktoberfest miatt jártunk Münchenben, hanem a Ford új kisautóját próbáltuk ki a környéken. De a sör sem marad ki.

Ez a ladás videoklip tesz most takarékra

Ráadásul kapásból kettőt találtunk. Az egyik nagyon beteg, a másik kevésbé.

F1: Kubica a Renault-nál tesztelt

Az F1-ből 2011 elején súlyos ralibalesete miatt kipottyant Robert Kubica nemrég a Renault F1-es szimulátorában gyakorolt.

F1: Alaptalanul támadják Verstappent

A Red Bull-főnök Christian Horner szerint a Max Verstappent érő kritikák 99 százaléka megalapozatlan.