F1: A festéssel már nem készül el a Toro Rosso

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.02.16. 11.35

A Red Bull kisebbik csapatánál az utolsó pillanatig dolgoznak a jövő heti tesztelés előtt, de az autó festésére már így sem marad idő, sima kék járgányt küldenek pályára.

A Red Bull és a Renault közti hosszas huzavona végén, tavaly december elején tisztázódott, hogy míg a nagycsapat marad a francia gyártó erőforrásainál, a Toro Rosso két év után visszatér a Ferrarihoz, az autóba az olaszok 2015-ös specifikációjú motorja kerül.
Az igen késői döntés miatt Faenzában éjt nappallá téve, három műszakban dolgoztak egész télen, hogy az STR11-es elkészülhessen a jövő hétfőn induló tesztelésre, azonban a festésre már nem marad idő.
“Kék lesz az autó (a jövő héten). A hivatalos bemutatót csak február 29-én tartjuk, ugyanis mindennel késésben vagyunk. Szeretnénk rendes festést is, így az igazi leleplezés csak akkor lesz Barcelonában” – mondta a Motorsport.comnak a csapatfőnök, Franz Tost.
Az osztrák szakember elárulta, hogy a motor első beindítását hétfőre tervezték, és hogy egyelőre nem számolnak az első teszt kihagyásával. 
“Az F1-ben mindig kevés az idő, nincs ebben semmi újdonság. Viszont a késői döntés miatt mindennel megcsúsztunk egy kicsit, azonban nagyszerű munkát végzett a csapat. Az autó már majdnem kész, szerintem ma (hétfőn) be is indítjuk a motort. Minden a tervek szerint halad, ezért nem aggódom az első teszt miatt.”

Kommentek

Elektromos teherautókat tesztelnek az osztrákok

Elektromos teherautók kísérleti üzemét kezdi meg városi forgalomban a MAN Truck & Bus haszonjármű-gyártó Ausztriában.

Fejek hullanak az Audinál

Négy mérnököt is kirúgtak a dízelfejlesztő részlegről. A dízelbotrány miatt vált nem kívánatossá a jelenlétük.

Aston Martin Vantage S Red Bull Racing Edition

Az Aston Martin és a Red Bull Racing közötti együttműködés örömére limitált szériát adtak ki a Vantage modellcsaládból.

Itt a vég, jönnek a vicceket mesélő autók

Szakértők szerint a jövőben járműveink akár az érzelmeinkből is olvasni fognak – még akkor is, ha egyetlen szót sem szólunk.

Olyat videózott az autós, hogy neked is fájni fog

Vajon melyik OKJ-s képzésen lőtte emberünk a birkapásztor oklevelet?

Árokba lökte a nagyi a lassú motorost

Egy ideig türelmesen követte autójával a robogóst, majd úgy előzte meg, hogy közben belökte az árokba.

F1: Itt van Verstappen és Vandoorne bukója – videó

A Red Bull-os Max Verstappen és a McLaren újonca, Stoffel Vandoorne is megmutatta ma 2017-es sisakfestését.

F1: Film készült a McLarenről

Pontosabban az alapítójáról, Bruce McLarenről. Az alkotás hamarosan látható lesz a mozikban.

Beleszólhatsz, hol legyen lezárás a 3-as metró miatt

A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja az M3-as metróvonal – a jelenlegi tervek szerint – 2017 nyarától induló rekonstrukciójához kapcsolódó, a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér közötti szakasz lezárásának idejére tervezett forgalmi rendre vonatkozó javaslatait.

F1: Verstappen idén még nem lesz bajnok

A Red Bull ifjoncának édesapja, Jos Verstappen szerint idén még korai lenne világbajnoki szezont várni a tinitől. Majd jövőre.

Így néz ki egy 1 milliót futott Porsche

Ezek a sportautók nem arról híresek, hogy több százezer kilométert beleraknak tulajdonosaik, de néha azért előfordul.

F1: Esőnapot hirdetett Barcelona

A jövő hétfőn kezdődik a Forma-1-es tesztelés, amelyen a Pirelli kérésére a nyolcból egy napon vizes pályán mennek majd az autók. A barcelonai pálya bejelentette, mikor locsolnak.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.