Az elmúlt két év eredményeiből nyilvánvaló, hogy az új, 1,6 literes, turbós V6-os hibrid erőforrások 2014-es bevezetésére a Mercedes készült fel legjobban, hiszen két évvel ezelőtt és tavaly is a Forma-1-ben ritkán látott mértékben dominált a német márka.
Tavaly a Ferrari már kezdett magára találni, a céljuk egyértelműen az, hogy idén már valódi kihívóként szerepeljenek, a maranellói csapat korábbi ügyvezetője, idéntől az utánpótlás-programot irányító Massimo Rivola szerint pedig erre minden esélyük meg is lesz: 


“Tavaly is hoztunk már pár igen szép eredményt, és az új projekt is nagyon egészségesnek tűnik. Mindenki jó idényre számít a Ferraritól.” – nyilatkozta egy autóklubos rendezvényen a hétvégén.
“Ami az erőforrást illeti, meggyőződésem, hogy a csapat jó munkát végzett, olyan motort készített elő, amely már a Mercedes szintjén van. Bízunk benne, hogy a kasztni is eléri azt a szintet, ami tavaly még hiányzott” – tette hozzá.
A Mercedesnél is komolyan veszik a Ferrari jelentette kihívást, nemrég a csapat fejesei valódi fenyegetésként beszéltek Sebastian Vettelről.