Noha a Michelin és a Pirelli is teljesítette az FIA feltételeit a 2017-2019-ig szóló gumitenderen, Bernie Ecclestone úgy döntött, a Pirelli marad a sorozat beszállítója. A Michelin egyébként is csak akkor jött volna, ha a Forma-1 18 colos felnikre áll át, ez azonban elbukott a csapatok ellenállásán.

A franciák továbbra is ragaszkodnak a 18-as felnikhez. “Továbbra is érdeklődünk az F1 iránt” – mondta Pascal Couasnon, a Michelin motorsport-igazgatója. “Addig nem változik a pozíciónk, amíg a sorozatban van potenciál.”

“Jó lenne, ha megmutathatnánk, mire vagyunk képesek. De az F1-nek a 18-as felnik felé kellene mozdulnia. Úgy gondoljuk, hogy ez az átállás előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik.”

“Ha azt akarjuk, hogy az F1-es technológiák az utakon is megjelenhessenek, valamilyen hasonlóságot kell teremtenünk a termékek között.”

Couasnon szerint csak a 18-as felnik másfél másodperccel gyorsítanák fel az F1-et, ami azért fontos, mert a tervezett 2017-es szabályváltoztatások mégsem lesznek olyan radikálisak, mint elsőre tűntek.

“Minimális módosítással azonnal másfél másodpercet lehetne nyerni. Úgyhogy fenntartom: a Michelinre való váltás kevesebbe került volna, mint a versenytársunknál való maradás.”