F1: Ráfizetett a Honda mérnökei rutintalanságára

De külső szakértők akkor sem lesznek

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2016.02.02. 14.40

Arai Jaszuhisza, a Honda sportfőnöke elismerte, nem tett jót a márkának, hogy sok rutintalan mérnökkel vágott neki a Forma-1-es projektnek.

Noha a Hondának bőven volt ideje az F1-es felkészülésre, a japán gyártó első éve kész katasztrófa volt a McLarennel. Arai Jaszuhisza, a Honda sportfőnöke szerint a Spanyol Nagydíjra sikerült javítani a csomagon, de ebből nem sok látszott.

“A Spanyol Nagydíjig teljesen elveszettek voltunk” – ismerte el Arai. “Amint megoldottunk egy problémát, előkerült egy újabb.”

“Úgy éreztük, nem tett jót, hogy hét év kimaradt nálunk a versenyzésből. Noha felismertük a technikai problémákat, nehézségeink voltak az okok megtalálásával, és így a megfelelő intézkedések meghozatalával is.”

“Nem szeretném elárulni, hogy pontosan hány emberünk dolgozik az F1-es programon, nagyjából a felük azonban abszolút újonc ezen a területen. Ha valamit mondanom kellene, a sportból vennék hasonlatot: hiányzott a meccsrutin.”

Ezt valószínűleg a McLaren is látta, ezért erőltette, hogy a Honda vonjon be külső szakértőket, erre azonban a japánok nem voltak hajlandók. “A problémákat mindig részletesen megbeszéltük a McLarennel.”

“Nagyjából tavaly nyáron megkérdezték, hogy rendelkezünk-e a szükséges fejlesztési erőforrással, és hogy miért csinálunk mindent saját magunk. Kérték, hogy használjunk külső szakértőket, ami az ő nézőpontjukból és az európai munkaerőpiac alapján teljesen logikus felvetés volt.”

“A Hondának azonban más a filozófiája. Számunkra nem elfogadható, hogy három hónapra vagy esetleg fél évre vonjunk be külső embereket a munkába.”

Kommentek

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.