Miután Susie Wolff bejelentette visszavonulását, Adrian Sutil pedig elhagyta a csapatot, a Williamsnél csak az ifjonc Alex Lynn maradt tesztelő-fejlesztőként. 
Most új igazolással kerekítették ki a csapatot: a grove-i alakulat szimulátoros fejlesztőpilótaként leigazolta az angol Gary Paffettet. A 34 éves versenyző a sikeres DTM-karrier mellett a Forma-1-ben is igen tapasztalt, hiszen 2005-től 2013 végéig a McLaren-Mercedes tesztpilótájaként dolgozott.
Ocon a Renault-hoz, Paffett a Williamshez, ehrlein a Manorhoz – a Merci mindehova tesz valakit


Közben a Mercedes más pilótáit is próbálja elhelyezni: a 2014-es Forma-3-as Európa-bajnok, tavalyi GP3-bajnok Esteban Ocont a hírek szerint a Renault-nak kölcsönözhetik tartalékosként – a francia ifjonc jól ismeri Enstone-t, hiszen tavalyelőtt még a Lotus neveltje volt, bár a Ferrarinál is tesztelt -, míg az aktuális DTM-bajnok és Merci-tartalékos Pascal Wehrlein állítólag közel áll ahhoz, hogy megkapja a Manor-Mercedes egyik versenyzői ülését.