A Forma-1-be idén belépő, a Ferrarival szoros együttműködésben dolgozó amerikai Haas F1 a Lotustól átigazolt Romain Grosjeant és a Ferrari tesztelőjéből előléptetett Esteban Gutierrezt küldi majd pályára, tartalékost azonban még nem neveztek meg.


Bár az alapító, Gene Haas többször is visszautasította, hogy a Ferrari B csapata lennének, úgy tűnik, a tartalékost is Maranellóból várják. 
“Egyelőre még nincs tartalékosunk. Talán az lenne a legjobb, ha a Ferrarival közösen alkalmaznának egyet” – idézte a Sports Business Daily az amerikai motorsportszakembert.
“A modern biztonság mellett a tartalékosra csak betegség vagy más vészhelyzet esetén van szükség. Sokkal kisebb a jelentősége, mint hiszik. A NASCAR-ban általában nincs is tartalékos versenyző.”
A Ferrari egyelőre nem jelentette be, ki kerül Gutierrez helyére, de a másik friss Forma-1-es tapasztalattal rendelkező tesztelőjük, Jean-Eric Vergne tartalékossá minősítése tűnik kézenfekvőnek. A korábban a Toro Rossónál versenyző francia ellen minden bizonnyal a Haasnak sem lenne kifogása, hiszen Vergne szerepelt a saját versenyzőjelöltjeik között is.