F1: Nyertek a pilóták, már Ecclestone is tartós gumikat akar

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2016.01.28. 16.30

Megkaphatják a pilóták, amit akarnak: már Bernie Ecclestone is olyan gumikat szeretne látni a Forma-1-ben, amelyekkel végig keményen lehet nyomni.

A pilóták szövetsége a hét elején fogalmazott meg egy közleményt, amelyben elégedetlenségüknek adtak hangot a Pirelli abroncsaival kapcsolatban. A versenyzők olyan gumikat szeretnének, amelyekkel kihasználhatják a saját és autójuk határait, elegük van az állandó spórolásból.

A Pirelli eredetileg Bernie Ecclestone és az FOM kérésére gyártott gyorsan elhasználódó gumikat, mert az üzletember úgy gondolta, ez a kiszámíthatlanság jót tesz a sportnak. Csak a pilóták nem voltak soha elégedettek.

Most úgy tűnik, Ecclestone beadta a derekát. “Újra kell gondolnunk ezt az irányt. A pilóták ‘millió’ százaléka mondja, hogy ennek a sportnak a maximumról kell szólnia, és egyetértek velük. Már a Pirellinek is szóltam” – mondta Ecclestone, aki a jövő hét elején Milánóban tárgyal a Pirelli vezetőivel.


Az olaszok korábban többször is világossá tették, hogy olyan gumikat gyártanak, amilyeneket kérnek tőlük. Üdvözlik, ha most sikerült megtalálni a közös nevezőt.

“Nagyon örülünk ennek, őszintén” – mondta Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója a fejleményekről. “Eddig nehéz helyzetben voltunk, mert próbáltunk megfelelni annak, amit kértek tőlünk. Ha most sikerült megegyezni egy közös irányban, örömmel teszünk eleget neki.”

“Nem akarom, hogy úgy tűnjön, mintha védekeznénk, mert nem ez a helyzet. Most úgy tűnik, hogy egy olyan irányban sikerült megegyezni, ami kicsit eltér a korábbi kérésektől. Részünkről rendben.”

Az idei szezontól változtak a gumikra vonatkozó szabályok, a Pirelli által a versenyekre jelölt három keverékből kettőt kell választaniuk a pilótáknak, ami különböző stratégiákat hozhat. Mivel a szurkolók számára így nehézkessé válhat a futamok követése, a Pirelli az FOM-mel együtt közösen dolgozik egy olyan grafikai megoldáson, amelynek segítségével a közvetítésekben élőben nyomon követhető lesz az egyes versenyzők gumitaktikája.

Kommentek

F1: Minden, amit tudni érdemes a 2017-es szezonról

…címvédés, hiszen Nico Rosberg visszavonult. Hogy mi lesz, mi lehet az új autókat hozó új F1-es idényben, alább soroljuk. Szezonelőzetes.

F1: Hülkenberg végre sisakot választott

Zöld vagy piros? Ma megkaptuk a választ. A Force India versenyzői is újítottak, de nincs benne sok köszönet.

F1: Hamilton thai boksszal készült a szezonra

A Mercedes-pilóta brutális kockahasat villantott a szezonnyitó előtt.

McLaren: A Honda felejtse el a céges kultúrát!

A McLaren versenyfőnöke szerint a motorgyártó Hondának el kellene fogadnia, hogy a Forma-1 más világ, mint az autógyártás, itt mindennél fontosabb a gyorsaság és a hatékonyság.

Rollerrel reformálnák meg a közlekedést

Elektromosan hajtott rollereket használó közösségi szolgáltatással akarja megformálni a közlekedést egy startup cég Németországban.

Valódi divatcikké vált az autó

Igazi divattermékként kezeli legújabb limitált szériáját a DS. A DS 3 Inès de la Fressange kimondhatatlan neve kiművelt koncepciót takar.

Tudod, hogyan kell helyesen parkolni? Lehet, hogy nem

Mi a különbség a parkolási pótdíj és a helyszíni bírság között? Most néhány kérdésre választ adunk.

Rózsaszín taxikkal védik a nőket

A nők biztonságos közlekedését szolgáló új taxiszolgáltatást indítanak csütörtökön Pakisztánban: a nők vezette rózsaszín taxikat telefonon vagy mobilalkalmazáson keresztül lehet megrendelni, de akár le is lehet inteni az utcán.

Tavaszi tennivalók az autó körül

Azzal, hogy kivesszük a csomagtartóból a hóláncot és elmegyünk a gumishoz, hogy cserélje le a téli gumit nyárira, még nem végeztünk a nyári átállással

Van okostelefonod? Akkor ezt most imádni fogod!

Persze csak akkor, ha Te is azok közé tartozol, akik sokszor elfelejtik, pontosan hová is parkoltak. Nagyvárosban azért ez előfordul, pláne ha nincs helyismereted.

Minden autó megbukott a spanyol emissziós vizsgálaton

Spanyolországban minden vizsgált, dízelmotoros autómodell a megengedettnél több káros anyagot bocsát ki közúton.

Milliós bírságok az osztrák utakon

Vége a türelmi időszaknak, milliós bírságokat kaphatnak az osztrák utakon közlekedők, ha nem tartják be a szabályokat.

Nem erőlteti tovább a kisautókat a BMW

Nem tervezi újabb modell fejlesztését a Mini fronthajtásos platformjára a BMW. Inkább nagyobb autóiból szeretne többet eladni.

Akár Budapesten is feltűnhet az új magyar busz

Úgy tűnik, a hazai elővárosi és távolsági szegmensben a magyar Credo veszi át az Ikarus korábbi vezető szerepét. A cégnél azért Budapestről sem tettek le teljesen.

F1: Ricciardo kisiklatná a Verstappen-expresszt

Daniel Ricciardo hangsúlyozza, hogy egyelőre jó a viszonya Max Verstappennel, de az motiválja, hogy megverje a széles körben hájpolt holland tinit.

Vadállat hibridet fejleszt a McLaren

2019-ben érkezik minden idők legáramvonalasabb McLarenje. A BP23 kódjelű jármű frappáns trükkel tiszteleg az egykori F1 előtt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.