13 milliárdba kerül a legújabb Forma-1-es verseny

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.01.26. 12.35

A Forma-1-be idén bekerülő bakui utcai versenyért három évre 150 millió dollárt fizet Azerbajdzsán.

Idén nyáron új helyszínnel bővül a Forma-1-es világbajnokság, Európa Nagydíj néven Azerbajdzsán főbárosában, Bakuban rendeznek utcai futamot.
Most az is kiderült, mennyibe is kerül a motorsport-hagyományokkal nem rendelkező, de a földgázkitermelésből igen szépen gyarapodó országnak a verseny.


Az összegekről az Olasz Autóklub Monza megmentésén fáradozó elnöke, Angelo Sticchi Damiani számolt be. Állítása szerint Azerbajdzsán kilenc évre írt alá, az első három évért összesen 150 millió dollárt kell fizetniük – ami a Bernie Ecclestone által alkalmazott évi 10 százalékos lépcsővel kb. 45, 50 és 55 millió az első, második és harmadik évben, azaz az idei verseny rendezési díja forintosítva 13 milliárd.
Az idén kifutó szerződésű Monzától az F1 ura 28 milliót (8 milliárd Ft) kér a 2017-es rendezésért, míg míg az olaszok legfeljebb 20 milliót (5,8 milliárd Ft) tudnak/akarnak fizetni.
A Magyar Nagydíj 2016-os jogdíja 35 millió dollár körül mozog, ez 10 milliárd forint, viszont a 2014-ben megkötött, 2021-ig szóló szerződésben nálunk csak 7,5 százalékos évi emelkedés szerepel. 

Kommentek

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

F1: Nyolcmillióra büntették a Williamst

A Lance Stroll autójában elvégzett váltócsere miatt az FIA megbüntette a Williamst, de az újonc pilóta összességében pozitívan látta első F1-es hétvégéjét.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Baleset miatt állítja le az önvezető autók tesztelését az Uber

Figyelmetlen sofőr borította fel az Uber önvezető autóját az Egyesült Államokban. A cég a nyomozásig leállítja a fejlesztést.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

F1: Ez a Ferrari-győzelem mindenkié

Nem csoda, hogy a Ferrarinál mindenki örül a szezon első győzelmének, hiszen sokat kellett várni arra, hogy az olasz istálló újra a dobogó legfelső fokán végezzen.

Mercedes: Nincs karácsony!

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint nem a gumistratégián úszott el Lewis Hamilton győzelme, a Ferrari egyszerűen gyorsabb volt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.