F1: Ricciardót is letiltották a Le Mans-ról

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2016.01.25. 14.45

A Red Bull-os Daniel Ricciardo is szeretett volna indulni a tavalyi Le Mans-i 24 órás futamon, azonban a csapat nem engedte meg neki a részvételt.

A Force Indiá-s Nico Hülkenberg 2015-ben Earl Bamber és Nick Tandy csapattársaként a Porsche színeiben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. A német pilóta végtelenül elégedett lehetett az eredménnyel, néhány Forma-1-es kollégája viszont nagyon is csalódottan nézhette a sikert, hiszen ők is indultak volna, ha tehetik.
Fernando Alonso már jó pár éve jelezte, hogy valamikor szeretne próbát tenni a Le Mans-i 24 óráson, azonban a McLaren sem engedte el idén, ahogy a Ferrari tesztpilótájaként dolgozó Jean-Eric Vergne-t is letiltotta a maranellói csapat.


Most a Red Bull-os Daniel Ricciardo árulta el, hogy ő is hasonlóan járt. 
“Nagyon frankó lenne Le Mans-ban indulni. Hogy őszinte legyek, tavaly akartam is, volt pár jó lehetőségem, de egy kicsit túl sok minden jött össze, a csapat pedig azt akarta, hogy az F1-re koncentráljak. Egyelőre elfogadtam ezt, logikus” – mondta az Auto Actionnek.  
“Hülkenberg viszont ment és győzött. Én is nagyon szerettem volna indulni, szóval benne van még a pakliban. A Le Mans egyik szépsége, hogy akár tíz év múlva is megtehetem, nem kell ma letudni.”
A 2016-os Le mans-i mezőnyben egyetlen aktív Forma-1-es sem lesz ott, Hülkenberg nem védheti meg címét, hiszen a versenynaptárba idén Európa Nagydíj néven bekerülő azerbajdzsáni futam épp a legendás verseny hétvégéjére esik.

Kommentek

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.