Pár nappal ezelőtt már nyilatkozott Michael Schumacher exmenedzsere, Willi Weber, a Forma-1-es legendát a sporttörténet egyik leggazdagabb emberévé tevő német akkor arról beszélt, hogy bár nem látogatja a hétszeres világbajnokot, úgy sejti, nincs nagy javulás.
Három nap híján két éve, hogy az egykori Benetton-, Ferrari- és Mercedes-versenyző egy síbalesetben súlyos agysérülést szenvedett, Weber pedig most elárulta, hogy valójában miért is nem kereste fel eddig barátját: állítása szerint ezt Schumacher feleségének ellenállása miatt nem teheti meg.
Corinna Schumacher és Willi Weber 2006-ban


Weber a Bildnek nyilatkozva erősítette meg a karácsonykor a Facebookon posztolt megjegyzését.
“Sajnos úgy igaz, ahogy a Facebookon írtam. Corinna nem engedi, hogy kapcsolatba lépjek Michaelllel. Tucatnyiszor kértem Corinnától, hogy meglátogathassam Michaelt, de sikertelenül. Borzalmas ez számomra, és az egész családom szenved. A családjaink 25 évig szoros kapcsolatban voltak, most senki sem érti a helyzetet” – panaszolta.
Schumachert a balesete óta volt ferraris kollégái közül saját bevallásuk alapján Jean Todt, Ross Brawn és Felipe Massa látta személyesen, és talán Sebastian Vettel is járt nála valamikor.
Az F1-legenda állapotáról hivatalos közlést tavaly nyár óta nem hallottunk, jelenlegi menedzsere, Sabine Kehm nagy néha legfeljebb olyasmiket közöl, hogy “a helyzet nehéz”, de Schumacher “küzd” és hogy “apró előrelépések” vannak.