Ecclestone megint leszarozta a Forma-1-et

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.12.18. 09.30

Az F1 uraként ismert angol üzletember tovább folytatja kampányát az hibrid erőforrások és a motorgyártók ellen.

A Forma-1 kereskedelmi ügyeit igazgató Bernie Ecclestone-t többen, többször kérték, figyelmeztették már arra, hogy ne ne keltse rossz hírét a saját termékének, de az angol üzletember tovább folytatja hadjáratát a 2014-ben bevezetett hibrid erőforrások és a gyártók ellen. Újra szarnak bélyegezte a sportágat.


“Az a baj, hogy a nem azt látom, amit szeretnék. Önök szerint rendben van az, hogy Fernando Alonso – korábbi világbajnok, talán hallottak már róla – a rajtrács végén áll? Rendben van az, hogy a pilóta, aki a 3. helyre kvalifikál, motorcsere miatt csak a 13. helyről rajtol?” – idézte a német Motorsport magazin.
“A Forma-1 szar. Most már foglalkoznunk kell ezekkel a dolgokkal, mert a közönség nem erre kíváncsi. Úgy tudják, hogy valaki a 2. vagy 3.helyre kvalifikált, aztán amikor leülnek megnézni a futamot, az illető a mezőny közepén van. Miért? Mert motort cseréltek nála. Vagy sebességváltót. Meg lehet ezt oldani, de nem várhatunk vele éveket.” 
Ecclestone határozott szándéka, hogy a mostani, 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrások helyett vagy mellé olcsóbb, műszakilag egyszerűbb, független szállító által is gyártható motort vezessenek be, ami a kis- és középecsapatok pénztárcájának és függetlenségének is jót tenne, valamint meggyengítené a Ferrari és a Mercedes pozícióját.
Az F1 ura és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt nemrég felhatalmazást kapott a Motorsport Világtanácstól, hogy közös reformtervezettel próbálják orvosolni a sportág általuk vélt problémáit.

Kommentek

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az eBay-re, amire most bárki licitálhat.

Elektromos terepkupét fejleszt a Škoda

305 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánc, 500 kilométeres hatótávolság: a Škoda Vision E magas szinten indítja a cég elektromos offenzíváját.

Nagyon jó hír jött az uniós közlekedési balesetekről

Kétéves stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban.

Alonso: Nincs több kávészünet!

Fernando Alonso szerint belülről egészen nagy a különbség a korábbi és a 2017-esautók között, a kanyarsebesség elképesztő. Még a McLarenben is.

A KRESZ örök dilemmájára kerül most pont

Kiengedjem? Ne engedjem ki? Mikor engedjem ki?

Így javítanak utat Ukrajnában, nem szép látvány

A járhatatlan sártengerré változó földutakat régen gyakran töltötték fel építési törmelékkel, téglákkal, amelyet a járművek szép lassan bedolgozták a földbe, és ideig-óráig könnyebb volt a haladás.

Hivatalos: jön az új Ikarus

Cseppfolyós földgázzal (LNG) hajtott buszok gyártásába kezd az év második felében az Ikarus.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.