Nico Rosberg és felesége, Vivian első közös gyermeke augusztusban született meg, Alaia érkezése azonban nem változtatott a Mercedes pilótájának életén. Legalábbis ő maga ezt állítja.

“Nagyszerű érzés, hogy itt van ez a kis ember, akiről gondoskodnunk kell” – mondta Rosberg. “Az élethez való hozzáállásom azonban Alaia születésével sem változott meg. Mindig hallom más emberektől, hogy minden megváltozott az életükben, velem eddig ez nem történt meg.”

Rosberg szerint ebben szerepe lehet annak, hogy a közös labradorjukkal korábban már gyakoroltak. “Vele hasonló kihívás volt, mint egy gyerekkel. Maradjunk annyiban, hogy tökéletes felkészülést jelentett.”