F1: Ricciardo szerint marad a Mercedes-uralom

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.12.15. 15.30

Daniel Ricciardo szerint jelenleg nehéz elképzelni, hogy jövőre ismét a győzelmekért küzdhet a Red Bull. Marad az élen a Mercedes.

Daniel Ricciardónak az idei szezon nem sikerült túl jól, tavaly harmadik lett a bajnokságban, az idén viszont új csapattársától, Danyiil Kvjattól is kikapott. Ricciardót sokszor hátráltatta műszaki hiba, néha nagyon bosszantotta a tehetetlenség.

“De tízből kilencszer magamban tartottam, mit gondolok, és tettem a dolgom. Próbáltam mosolyogni” – mondta Ricciardo. “Danyiil nagyon szépen talpraállt ebben a szezonban. Az első négy versenyen kicsit elveszett volt, de Monacótól változott a helyzet.”

Ricciardo jövőre is számíthat kellemetlen pillanatokra, a Red Bull ugyanis marad a Renault motorjainál, csak Tag Heuer néven futnak majd az erőforrások. Az erőviszonyokban sem várható nagy változás az ausztrál szerint.

“A Ferrari kicsit felzárkózott, de a Mercedes mindig azonnal tudott válaszolni. Úgy gondolom, hogy jövőre is a Mercedes diktálja majd a tempót, az egyelőre nem tűnik valószínűnek, hogy mi győzelmekért harcolhatunk.”

Ricciardo nem akarja elhagyni a Red Bullt. “2017-ben egy rakás szabályváltozás jön, ezekre oda kell figyelnem. Az utolsó dolog, amit tenni akarok, egy alonsós húzás: hogy esetleg elhagyom azt a hajót, amelyikről kiderül, hogy pont azon kellett volna lenni. Egy ideális világban maradok a Red Bullnál, aztán meglátjuk, milyen opcióim lesznek.”

Kommentek

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.