Ha az újjáalapított Renault-csapatnál nem lesz pilótacsere, a Forma-1-es mezőnyben már csak a Manornál van betöltetlen ülés 2016-ra.
A jövő évnek vezércserékkel, de a versenyképes Mercedes-motorral nekifutó sereghajtónál idén az angol Will Stevens, a pénztelen spanyol, Roberto Merhi, valamint az öt futamon szerepet kapó amerikai, Alexander Rossi versenyzett.


Stevens úgy véli, jó esélye van arra, hogy megtartsa a helyét:
“Pillanatnyilag úgy vagyok vele, hogy jövőre is ott leszek a rajtrácson. Ha úgy érezném, hogy rosszul áll a szénám, van okom az aggodalomra, akkor már lehetőségeket is keresnék, de egyelőre egyáltalán nem foglalkozom mással, csakis a Forma-1-re koncentrálok” – mondta. 
“22 ülés van a Forma-1-ben és több százan szeretnének bejutni. Nyilván nagyon csalódott leszek, ha nem kapom meg az ülést, de épp azért mindent megteszek, hogy maradjak. Szerintem most kár lenne B és C tervekkel foglalkozni, mert a jó irányba haladnak a dolgok.”


Nem tudni, Stevens mekkora szponzori támogatást tud mozgósítani, de a hírek szerint a Manornál az abu-dzabi gumiteszten vezető indonéz pilótát, Rio Haryantót nagyon szeretnék bejuttatni a Forma-1-be. A GP2-ben idén 4. helyen záró pilótát konkrétan az állam segíti.
“Örömmel erősítjük meg, hogy az Indonéz Köztársaság ifjúsági és sportminisztériuma 15 millió euró kifizetését vállalja, ha Rio Haryanto a 2016-os Forma-1-es idényben a Manor-csapatnál versenyezhet” – írták a Manornak, hozzátéve, hogy a pilóta versenyeztetésén kívül reklámfelületeket és promóciós lehetőségeket is várnak a pénzért cserébe.
Erős ajánlat, meglepő lenne, ha Haryanto nem kerülne be a Manorhoz, azonban a csapattárs nem csak Stevens lehet, a motorszállító Mercedes is örömmel adna Forma-1-es lehetőséget fiatal neveltjének, az idén DTM-bajnoki címet szerző Pascal Wehrleinnak, igaz, ők biztosan nem fizetnének annyit, mint Indonézia.


“Természetesen reménykedem, de egyelőre semmi sem biztos.Forma-1, DTM, esetleg GP2 – ezek a legjobb opciók. Nyilván azt szeretném legjobban, ha állandó versenyző lehetnék a Forma-1-ben, de Toto Wolff szerint ennek az esélye jelenleg fifty-fifty” – mondta a német Sport 1-nek.
A Mercedes csapatfőnöke az elmúlt időszakban meglebegtette, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg összeférhetetlensége esetén akár változtathatnak is a felálláson 2017-re, de Wehrlein nem erre épít: “Ezzel igazán nem foglalkozom. Az én célom az, hogy bekerüljek a Forma-1-be és tapasztalatot gyűjtsek, először talán egy privát csapatnál. Persze egy nap szeretnék majd a Mercedesnél versenyezni.”