A 2017-es szezonban körönként öt-hat másodperccel szeretnék felgyorsítani az autókat, az ezzel kapcsolatos technikai szabálytervezet már el is készült. Nem mindenki lelkesedik azonban az elképzelésekért, a Mercedes szerint például zsákutcába kerülhet a Forma-1.

“Az új szabályok több olyan dolgot is tartalmaznak, amelyek nem tesznek jót a show-nak” – fogalmazott Aldo Costa, a Mercedes főmérnöke. “Mi mérnökök úgy érezzük, sokat tettünk azért, hogy a mai versenyautókkal lehessen előzni, ennek szellemében dolgoztuk át a szabályokat.”

“Az elképzelések szerint a 2017-es autóknak óriási leszorítóerejük és nagyon összetett aerodinamikai formájuk lesz, amely véleményünk szerint megnehezíti az előzést. Ettől komolyan tartunk jelenleg.”

“Nem tudjuk demonstrálni, mire gondolunk, de az FIA illetékeseivel és a többi csapattal már beszéltünk erről. El kell döntenünk, hogy mi a fontosabb, a gyorsabb autók vagy az előzés.”

A Mercedes szeretne a lehető legjobban felkészülni a változásokra. “Két irányba kell gondolkoznunk, ami szervezetileg nagy erőfeszítést igényel. Szeretnénk nyerni jövőre, de arról is álmodunk, hogy egy nagy szabályváltoztatás után is a legjobbak legyünk.”

“Ez fantasztikus dolog lenne a Mercedes számára, bizonyítaná a mérnöki rátermettségünket.”