A McLaren idei leszereplését követően elsősorban a Hondának kell óriásit előrelépnie az erőforrással, de a wokingi csapat is komolyan dolgozik, hogy jobb kasztnival álljanak elő 2016-ra.
“Remélhetőleg jövőre jóval előrébb leszünk, miután az egész csomagon javítunk. Úgy gondolom, hogy a belső égésű motoron és a hibrid rendszeren is javítani kell, de emellett általában az autón is. Nem volt a mezőny legjobbja” – ismerte el a spanyol AS-nek nyilatkozva Jenson Button.


A versenyfőnök, Eric Boullier azt ígéri, jelentősen más kasztnival vágnak neki a jövő évnek: “A megközelítésen kívül gyakorlatilag minden változni fog. Az új autónk már most jobb, mint az idei volt.”
“Ahogy Eric mondja, a megközelítésünk és a filozófiánk marad, de teljesen új motort fejlesztünk mi is” – kontrázott a Honda F1-es főnöke, Arai Jaszuhisza.