F1: Végre jó hír a McLarenről

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.12.10. 10.45

A siralmas eredmények és a menekülő szponzorok után végre valami pozitív fejlemény a McLarennél: a Santander bank 2020-ig meghosszabbította a szerződést a csapattal.

A 2013-as idényben lejtőre került McLaren idén, a Honda csatlakozásával történelmi mélypontra ért, 1980 óta nem volt olyan gyenge évük, mint idén.
A wokingi alakulatot az elmúlt években sorra hagyták el a nagy szponzorok – 2013 végén a Vodafone, 2014-re a Hugo Boss, 2015 után pedig távozik az évtizedes partner Johnnie Walker, valamint a 30 éve hű társ TAG Heuer is -, egy másik támogató viszont kitart, sőt.
A spanyol székhelyű globális pénzintézet, a Santander még 2007-ben, Fernando Alonsóval együtt érkezett a McLarenhez, és bár a kétszeres világbajnok távozása után a Ferrarinál vállalt hangsúlyosabb szerepet, a wokingi csapatnál is maradtak, hogy népszerűsítsék a brit leányvállalatukat. 
Most, hogy Alonso újra a McLarennél vezet, Jenson Button pedig kiváló reklámarcnak bizonyult az elmúlt években, hosszabbítanak is, legalább 2020-ig jelen lesznek az egykor szebb napokat látott brit alakulatnál, jelentették be csütörtökön.

Kommentek

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

Nem a fáradtság okozhatta a magyar buszbalesetet

Magyar sofőrök vezették azt az autóbuszt, mely neki hajtott egy felüljàró tartóoszlopànak Olaszorszàgban.

A magyar srác, aki visszaszerezte első autójat

A nap legmeghatóbb története Attiláé, aki visszavásárolta a család egykori BMW-jét.

Ha villámgyorsan elugranál síelni, akkor ez a te autód!

Jon Olsson profi síelő megválik szeretett kompresszoros Lamborghinijétől, mert egy négyüléses autóra van szüksége.

Ma megveheted a botrányos bokszoló Bugattiját

Floyd Mayweather fehér Bugatti Veyronja új gazdát keres ma egy aukción. A híres bokszoló 2700 kilométerrel az órájában ad túl a szupersportautón.

Hihetetlen, hogy úszta meg a balesetet ez a motoros

A becsapódás után az autóba kapaszkodott, majd felül a csomagtartóra a motoros.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.