Az idén harmadik világbajnoki címét is behúzó Lewis Hamilton vasárnap két díjat is megkapott volna az Autosport magazin gáláján, ám nem volt ott. 
A főnökre hagyta a díjak átvételét, ő inkább azt nézte, ahogy más kap díjat máshol


20 évvel azután, hogy ugyanezen a rendezvényen bejelentkezett a McLaren-főnök Ron Dennisnél azzal, hogy egy napon nála akar versenyezni a Forma-1-ben, az angol az Instagramon maga jelentette be, hogy ezúttal inkább Washingtonba utazott, hogy jelen lehessen, amikor “drága barátja”, a filmrendező George Lucas megkapja az USA egyik legrangosabb művészeti elismerését, a Kennedy Központ díját.
A sajt díjait helyette a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff vette át, aki az alkalmat nem túl burkoltan arra használta fel, hogy üzenjen a versenyzőnek, ugyanis újra előhozakodott azzal, hogy összeférhetetlenség esetén valamelyik pilótájukat dobni fogják.
“Kiemelten fontos, hogy a csapatban megmaradjon a jó atmoszféra. Nico és Lewis versengése néha eldurvult, nagyon kiéleződött, ami persze érthető, hiszen a világbajnoki cím megszerzésére alkalmas autóban ülnek, és egymást kell legyőzniük. Ilyenkor nem lehetnek barátok a csapattársak” – magyarázta az osztrák.  


“Azonban nagyon kell vigyáznunk, hogy ez a versengés ne fajuljon el egyikük részéről sem. Láthattuk már a múltban, hogy a domináns csapatok esetében milyen viszonyok alakulhatnak ki a pilóták között, ez pedig nem tesz jót a csapat dinamikájának. Ez nagyon fontos számomra, erre nagyon oda fogok figyelni. Nyolcéves koruk óta ismerik egymást, régebben voltak együtt nyaralni is, ez a dolgok jó oldala. De ha a viszonyuk káros hatással lesz a csapat munkájára, akkor nem fogjuk megtartani ezt a versenyzői felállást.”
A brit lapokban kezd elterjedni, hogy a frissen megkötött szerződése és a velük szerzett két világbajnoki cím ellenére a Mercedesnél Hamilton elküldése reális lehetőség, ugyanis a Rosberget froclizó beszólásai, a csapat szándékait megkérdőjelező megszólalásai nem aratnak sikert, ahogyan az egyre pörgősebb celebéletmódja, és az emiatt (is) bekövetkezett év végi formaromlása kételyeket ébreszt.
A Times egy névtelenséget kérve nyilatkozó, de állítólag Hamiltont gyerekkora óta ismerő csapatfőnököt is idézett:


“Lewisban bonyolultan keveredik az önbizalom és a szorongás. Elképesztően tud koncentrálni, így akármit is csinál a pályán kívül, ha megjelenik és beül az autóba, elvégzi a munkáját. De a csapatnál egyre jobban billeg a mérleg aközött, amit a pályán nyújt és amit azon kívül művel. A Mercedes legfelsőbb vezetésében ott van a németes korrektség, és egyre kevésbé tetszik nekik, amit mostanában látnak. Egy felső vezető azt mondta nekem, hogy mindenki lecserélhető, még Lewis is.”
Úgy tűnik, Hamilton ebből mit sem érez, ugyanis egy friss videóban a Mercedes-csapat elnökével, Niki Laudával – akinek állítólag szintén nem valami jó a viszonya Wolffal –  közösen azzal dicsekszenek, hogy háromszoros világbajnokok és jól bevodkáztak. Lauda viccesen meginti azért Hamiltont, amiért “nem olyan gyors, mint az év elején” volt, de amúgy nagy az összhang.