F1: Három év kell a Renault-nak a sikerhez

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.12.06. 13.00

A Renault cégvezére szerint az új gyári csapatuk három idény alatt kerülhet az élmezőnybe, addig kemény munka vár rájuk. A 2016-os pilótafelállás még nem biztos.

A Renault hosszas mérlegelés, kivárás után úgy csütörtökön bejelentette, hogy a Lotus megvásárlásával 2016-tól újra gyári csapattal vesz részt a Forma-1-ben. A 2010-ig hozzájuk tartozó enstone-i csapat idén a legjobbnak számító Mercedes-motorral is csak a konstruktőri verseny 6. helyén zárt, a Renault erőforrásának teljesítménye pedig jól ismert a Red Bull küszködései kapcsán, így a francia gyártó elnök-vezérigazgatója, Carlos Ghosn nem vár azonnali sikert:
“Mivel a csapatunk nagyon elszánt, szerintem három év alatt versenyképesek lehetünk. A motorszállítói tevékenységünket is fejlesztjük ezután is, igaz, csakis a gyári csapat szempontjainak figyelembevételével” – nyilatkozta a Le Figarónak. 


A cégvezér újra elmondta, hogy nagyon fontos számukra a Forma-1:
“Ne feledjük, hogy 2010-ben, a gazdasági válság kitörése után álltunk át a motorszállítása, ugyanakkor több más autógyártó, mint a Toyota, a Honda, a BMW egyszerűen kiszállt a Forma-1-ből. Mi nem léptünk le. Az elmúlt hónapokban azonban döntenünk kellett: vagy rendes gyári csapattal folytatjuk, vagy teljesen kiszállunk. A motorszállítói szerep nem hoz elég hasznot.”
“A Renault nagyon erősen kapcsolódik a Forma-1-hez, és annak is nagyon örültem, hogy milyen sokan – az FIA, az FOM, sőt még a riválisaink is – érzik ezt a kötődést, sokan szeretnék, hogy maradjunk az F1-ben. A Renault-nál pedig szenvedélyesen szeretjük a versenyzést.” 


Ghosn meglebegtette, hogy a Renault felülvizsgálhatja a Lotusnál idén meghozott döntéseket, így a versenyzők, Pastor Maldonado és Jolyon Palmer szerződését is: 
“Várjanak még pár hetet, jövő januárban beszélünk majd a szervezeti struktúráról, a célokról, a stratégiáról, a partnerekről és a versenyzőről!” 

Kommentek

Ezért nincs itthon normálisan eltakarítva a hó

Egy olvasói videó kapcsán megkérdeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, hogy ugyan miért nincs normálisan letakarítva a hó az utakról. Megkaptuk a választ.

Több téren is tökéletesebb az idei Lexus IS

Az idei évre frissülő Lexus IS átgondoltabb külsővel, javított kezelőfelülettel, átfésült futóművel érkezik, és most is, mint mindig, a német konkurencia babérjaira tör.

Nyolcmillióért szerelt fel tűzoltókat a Mercedes

Nyolc millió forint értékű adománnyal támogatja a Mercedes-gyár a megyei tűzoltószövetséget.

Részegen vezette a Ferrarit, borítékolható volt az eredmény

Egy texasi fiatalember talán azt hihette, csak pickupjának tolja csutkarészegen, de sajnos egy Ferrariban ült.

Nem készül több a világ leggyorsabb autójából

A Hennessey lezárt egy korszakot, elkészítették az utolsó Venom GT-t. Jöhet az újabb projekt.

“Feltámad a Trabant, 1,4 millióba fog kerülni!”

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a közösségi hálókon, és egyre több oldal hiteles állításként veszi át, pedig csak nyomokban igaz.

F1: Maldonado várta a mercis lepattanót

A korábbi Williams- és Lotus-pilóta balesetkirály, Pastor Maldonado abban reménykedett, hogy Nico Rosberg visszavonulása visszatérési lehetőséget nyit számára a Forma-1-ben.

F1: 2017-ben is a tavalyi autóval indulna a sereghajtó

Az összeomlás szélén táncoló Manor-csapat kérvényezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a tavalyi modellel vághasson neki a 2017-es idénynek.

Száznál is több autóbuszt vásárolt tavaly a BKV

Megkérdeztük a BKV-t, hogy tavaly hány darab autóbuszt sikerült vásárolniuk. A számolgatás végén mi is meglepődtünk.

Anyósgyilkos járművek

Erre a hétre valahogy csupa olyan visszahívás jutott Európában, amelyek az első utasülésnél – közkeletű nevén az anyósülésnél – észlelt, életveszélyes hibákat hivatottak orvosolni.

F1: Bottas magával vitte a Williams-szponzort

A Williams nem csak versenyzőjét veszti el, Valtteri Bottasszal együtt régi-régi szponzora is a Mercedeshez távozik.

Keményít a rendőrség: minden sofőrnek szondát kell fújni

Mostantól nincs kivétel, minden sofőrnek meg kell fújnia az alkoholszondát. A rendőrség a finn módszerrel szeretné kiszűrni az ittas vezetőket. Nógrádban vezetik be először.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.