F1: Összetart Button és Alonso

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.12.05. 15.00

Jenson Button és Fernando Alonso egymás tapasztalatára építve szeretné az élmezőnybe juttatni a McLaren-Hondát. Alonso a dobogókért menne, marad a csapatnál.

Jenson Button és a mellé érkezett Fernando Alonso katasztrofális idényt szenvedett végig a McLaren-Hondával, az alkalmi pontszerzés már csodának számított ebben az évben. A két veterán világbajnok közül Button volt az eredményesebb, ő négyszer zárt a top10-ben, 16 pontot gyűjtött, míg a spanyol kétszer szerzett pontot, 11 egységgel zárt.
Button azt mondja, ez nem okoz neki örömöt, sokkal inkább a közös munka, és annak 2016-ra várható gyümölcsei töltik el jó érzéssel:


“Igazából nem ez jelenti az elégtételt, nem ettől vagyok elégedett, a jövő év sokkal érdekesebb lesz”
“Aminek örülök, az az, hogy úgy érzem, jó munkát végeztem a rendelkezésemre álló eszközzel. És úgy gondolom, hogy a Fernandóval közös munka nagyszerű volt. Sokat tanulunk egymástól, mert mindkettőnknek hosszú Forma-1-es pályafutása volt, néha még ugyanazoknál a csapatoknál is voltunk, csak nem ugyanakkor” – magyarázta.
“Szóval nagyon sokat tanultunk eddig, most pedig összedobjuk a tapasztalatunkat, ami sokat segít. Mivel nagyon keveset futottunk idén, szerintem igazán fontos volt az abban, hogy jó irányba induljon a csapat a jövő évben.”
“Szóval igazán élvezetes volt vele dolgozni, meghallgatni a véleményét, és azt mondta, ő is ugyanígy volt velem. Pontosan ez kell, két tapasztalt versenyző visszajelzései, leginkább ez viszi előbbre a csapatot a jövő évre.”


Bár az Abu-Dzabi Nagydíj hétvégéjén felmerült, hogy Alonso esetleg kihagyja a 2016-os szezont, de most újra leszögezte, hogy marad, sőt, jövőre már a dobogós helyekért akar küzdeni.
“A jövő év egyértelműen sokkal jobb lesz, szeretnénk a bajnoki címért harcolni, de legalábbis a dobogós helyezésekért. Szerintem hatalmas potenciál vár kiaknázásra” – állította, majd kitért a kiszállását illető spekulációkra.
“Tény, hogy Ron (Dennis, McLaren-vezér) utalt ilyesmire, de aztán cáfolta is, szóval nincs hír. Jensonnal együtt tisztában voltunk vele, milyen kihívás áll előttünk, az F1-ben szerzett sokéves tapasztalatunkat és tudásunkat felhasználva kell a lehető leggyorsabban előrébb juttatni a csapatot. Most, hogy kezdenek javulni a dolgok, semmi értelme nem lenne kihagyni egy évet, és kihagyni a lehetőséget, hogy versenyképesen menjünk.”

Kommentek

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

F1: Alonso még öt évig maradhat?

A McLaren-Honda jelenlegi versenyképessége mellett az sem lenne meglepő, ha Fernando Alonso féltávnál kiszállna, de a wokingi csapat főnöke azt reméli, sokáig marad még a kétszeres bajnok spanyol.

Jön a 30-as korlátozás lakott területeken?

Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint érdemes lenne szigorúbban korlátozni a sebességet lakott területen.

Lauda: Bottas máris bizonyított

A Mercedes-csapat elnöke az Ausztrál Nagydíj után úgy látja, hogy jól választottak Valtteri Bottasszal, a finn elődje, Nico Rosberg szintjén van.

Ezt a vizsgát soha nem fogja elfelejteni egyik tanulóvezető sem

Amikor az oktató közli, hogy a vizsgán egy másik autót fognak vezetni, már ott elkezdődik a para, aztán meglátják milyen autó, és picit kikészülnek.

Életveszélyes előzés után bosszúálló üldözés Békésben

Többször írtunk már a defenzív vezetési stílus életmentő hatásáról. Mert rengeteg idióta van az utakon, és ha lesüllyedünk a szintjükre, és belemegyünk egy adok-kapok szituációba, akkor azzal csak magunkat, és utasainkat veszélyeztetjük.

Harmadik üléssort kap a Honda CR-V

Az új generációs Honda CR-V fedélzetén mostantól akár heten is utazhatnak. Egyetlen bökkenő van csupán: a sokszemélyes verziót csupán egy piacon forgalmazzák.

Marad Rexton a SsangYong csúcsmodellje

Nem várta meg a világpremiert a SsangYong, idő előtt bemutatott két képet a múlt héten beharangozott nagy szabadidő-modelljéről.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.