Vettel: Még van időm beérni Sennát

Abu-Dzabiban nem jött össze, de nem baj

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.12.03. 15.30

Sebastian Vettel a futamgyőzelmek és a világbajnoki címe számában is megelőzte Ayrton Sennát, de a dobogók tekintetében továbbra is mögötte áll. Nem bánja, ráér még.

Bár az 1994-ben elhunyt háromszoros világbajnok legfőbb rajongója Lewis Hamilton, aki idén végre a futamgyőzelmek és a világbajnoki címek számában is beérte és bálványát, egy kicsit talán elrontotta az örömét, hogy Sebastian Vettel mindkét célt előbb érte el nála.


A sokak által istenített brazil azonban a dobogós helyezések számában még Vettel előtt áll, az örökranglista 5. helyén, Kimi Räikkönennel együtt 80-ig jutott, míg a Ferrari németje “csak” 79-szer állhatott fel a pódiumra, a szezonzárón épp lemaradt arról, hogy ő zárkózzon fel Sennához, helyette finn csapattársa tett meg ezt.
“Senna nagy bajnok volt, Kimi is nagyszerű világbajnok – nyilván Senna különleges, hiszen sajnos már nincs köztünk, ezért különösen erős az emléke. Szerencsésnek érzem magam, hogy kiváló csapatoknál, kiváló autókkal versenyezhetek, és igazi nagyságokat érhetek be. Egyelőre nem annyira lényeges ez számomra, de később, amikor öregebb leszek, biztosan jó érzés lesz a statisztikákra nézni. Ami pedig Kimit illeti, a koromnál fogva valószínűleg tovább leszek az F1-ben, mint ő” – mondta Vettel, amikor az abu-dzabiban elszalasztott lehetőségről kérdezték.
A Forma-1-ben szerzett dobogós helyezések számában (is) természetesen Michael Schumacher a csúcstartó 155-tel, a négyszeres világbajnok Alain Prost a 2. (106), Fernando Alonso 97-tel a 3., Hamilton 87-tel a 4., és ahogy már írtuk, 80-80-nal Senna és Räikkönen holtversenyben az 5. 

Kommentek

Sebességkorlátozás jöhet a szmog miatt

Ha nem javul a levegő minősége Budapesten, akár sebességkorlátozást is bevezethetnek.

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

Egyre több városban van szmogriadó, itt a következő

Debrecenben a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke két egymást követő napon, mind a három mérőállomáson túllépte a riasztási küszöbértéket, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát.

Még idén jön a BMW új roadstere

Szépen alakul a Toyota Supra ikertestvéreként fejlesztett új Z4-es, már közúti tesztjeiket járják a prototípusok.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Ki nem találnád, mivel jár mától Schwarzenegger

Egy osztrák autóipari vállalkozás megépítette azt az autót, ami egyszerre felel meg a bennünk élő ösztönlénynek, és környezettudatos öko-egónknak. Arnold kapott is belőle egy példányt.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

Már szupersportkocsikat is érint a légzsákbotrány

Ferrarikat és McLareneket is találunk a hibás Takata légzsákok miatt indított visszahívás-sorozat legújabb ütemében.

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.