F1: Durva lesz, amivel az új csapat szembesül

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.12.02. 15.30

A korábbi csapatfőnök David Richards szerint a jövőre érkező új csapat, azaz a Haas számára kijózanító ébredést jelent majd az első futam.

A Haas a Ferrarival szorosan összefonódva, de meglepően csendesen végzi a fejlesztési munkát, nem sok konkrétumot tudni a csapatról azon kívül, hogy Romain Grosjean és Esteban Gutierrez lesz a két pilóta. Grosjean korábban azt mondta, hogy úgy érzi, a Haas jövőre sokakat meglep majd, Günther Steiner csapatfőnök azonban józanabb, szerinte legfeljebb a konstruktőri hetedik-nyolcadik hely lehet meg az alakulatnak elsőre.

“A csapatok általában komoly várakozásokkal érkeznek az F1-be, a Haas ráadásul segítséget is kap a Ferraritól” – fejtegette Richards. “De amikor valóban oda kell állni az első versenyre, az teljesen másmilyen helyzet, elég durva ébredést jelent.”

A Jordan korábbi dizájnere, Gary Anderson szerint furcsa, hogy még semmit nem mutatott magából a Haas. “Már december van, az első teszt február végén lesz, de még nem láttunk semmit” – mondta Anderson.

“Még egyetlen árva szélcsatornás modellről sem láttunk ízelítőt, olyan emberekről sem hallottam, akik a projekt mögött állnak. Nagyon csendesen dolgoznak, csak egyetérteni tudok: kijózanító lesz számukra, milyen az F1 valójában.”

Kommentek

F1: Ilyen, amikor Verstappen trollkodik

Max Verstappen rajongói csak egy életnagyságú bábúval akartak fotózkodni, de a függöny mögött bujkált az igazi is.

F1: Apucival motorozott a kis Räikkönen – fotó

Nem lehet elég korán kezdeni…

F1: Hamilton már nem is emlékszik Rosbergre

Lewis Hamilton végleg lezárta magában azt a fejezetet, amely a Nico Rosberg elleni, házon belüli csatájáról szólt.

F1: Kubica nem zárja ki a második debütálást

Robert Kubica egyre nyíltabban beszél arról, hogy újra megpróbálkozik a Forma-1-gyel.

Ezzel a busszal új értelmet nyernek az éjszakai utazások

A Neoplan Skyliner hálóbusszal egészen más értelmet nyernek az éjszakai utazások. Sör és üdítő a hűtőben, a diszkrécióról pedig a kisfüggönyök gondoskodnak.

Megújult a legfiatalosabb Lexus

Még frissebb megjelenés, még gazdagabb technológiai tartalom, még teljesebb körű biztonsági arzenál a Lexus NX kínálatában.

A fehér oldalfalú abroncsok gyártása valódi kézműves meló

Öreg autókra új abroncs, avagy a veteránosok igényeit is ki kell szolgálni.

Finom kis KRESZ-anomáliára bukkantunk Budapesten

Tudod mi az a három úttestű út és hogy hol van ilyen? Mutatjuk.

F1: A szabad gumiválasztást el lehet felejteni!

A Pirelli motorsportfőnöke azt mondja, kizárt, hogy teljesen a csapatokra-pilótákra bízzák, ki milyen gumit használ a versenyhétvégéken.

Csökken az üzemanyagok ára

Szerdán megáll az üzemanyagok árának emelkedése, a benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz.

Ősszel jön az 1000 lóerős Mercedes hibrid!

Szeptemberben mutatja be eddigi legextrémebb autóját a Mercedes-AMG. A Project One több mint ezer lóerős lesz.

F1: Átírhatják a túl szigorú motorszabályt

A Forma-1 szabályait előkészítő Stratégiai Munkacsoport mai ülésén lazíthatnak egy motorszabályon, emellett a Honda hóna alá is nyúlhatnak a riválisok.

KRESZ-oktatás, amire régóta vártunk

Ez a két videó a legkisebbeknek tanítja meg a KRESZ alapjait, és ennek nagyon örülünk.

F1: A Renault nem fog Alonsóért kapkodni

A Renault Forma-1-es főnöke nincs meggyőződve arról, hogy 2018-ra meg kellene szerezniük a McLaren-Hondától valószínűleg távozó Fernando Alonsót.

Elképesztő világcsúcsot futott a Honda

Mostantól a Honda Civic Type R tartja az elsőkerék-hajtású autók pályacsúcsát a Nürburgringen. Nem kevéssel verte meg az eddigi bajnokot.

F1: Ecclestone Hamiltonra fogad 2017-ben

A Forma-1 volt irányítója, Bernie Ecclestone szerint a Mercedes angol pilótája kerül majd ki győztesen a ferraris Sebastian Vettellel folytatott bajnoki küzdelemből idén.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.