Bár úgy tudni, hogy a Red Bull-lal megegyeztek már az új keretek közötti 2016-os motorszállításról, és a Lotusszal is tisztázták a csapat átvételének részleteit, a korábbi várakozásokkal ellentétben az Abu-Dzabi Nagydíj idejére nem tett semmilyen bejelentést a Renault.
Úgy tudni, a háttérben az áll, hogy a Forma-1 jogtulajdonosát képviselő Bernie Ecclestone-nal még mindig nem sikerült megegyezni a Renault által elvárt történelmi státuszról, pontosabban az azért fizetendő összegről.
Pénteken a jogtulajdonos CVC-csoport vezetője, Donald McKenzie Abu-Dzabiban a Renault marketingért felelős alelnökével, Jerome Stoll-lal tárgyalt a kérdésről, de az eredményről nem szivárgott ki semmi.


A Renault F1-es projektjét vezető Cyril Abiteboul pénteken azt mondta, a jövő héten árulják el, mi is a végső döntés, folytatják-e a Forma-1-ben vagy sem, ugyanis továbbra is reális lehetőség a kiszállás.
“Annyit mondhatok most, hogy ezen a hétvégén nem lesz bejelentés a Renault rövid- és középtávú jövőjét illetően. De nagyon valószínű, hogy a jövő héten megérkezik a bejelentés. Mindig is azt mondtuk, hogy a szezon vége után, december elején döntünk, és így is teszünk majd. És akkor megtesszük a bejelentést is” – nyilatkozta a francia szakember.
A hosszú hónapok óta a csőd szélén egyensúlyozó Lotus-csapat helyettes főnöke, Federico Gastaldi Abu-Dzabiban elismerte, hogy ők nem tehetnek mást, mint várnak:
“Az egyetértés megvan, a Szingapúri Nagydíj óta közösen dolgozunk. Már ott vannak a Renault emberei a központban. De a Renault-nak kell megtennie a bejelentést, nem tudjuk döntésre kényszeríteni őket, ez az ő dolguk.”