F1: Megvan a Red Bull motorszerződése

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.11.27. 11.15

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner félhivatalosan bejelentette, hogy bebiztosították az erőforrásukat 2016-ra.

Hivatalosan ugyan senki nem beszél a részletekről, de köztudott, hogy a Red Bull és a Renault 2016-ra is együtt marad, a csapat feltehetőleg más márkanév alatt, de a francia gyártó erőforrásait használja majd, amelynek fejlesztésébe az energiaital-gyártó által bevont motorguru, Mario Illien is belefolyik majd.
A Red Bull Racing csapatfőnöke pénteken félhivatalosan megerősítette, hogy rendeződött a rövid távú jövőjük:


“Átmeneti lesz a jövő év. Megegyeztünk egy motorszállítóval, remélhetőleg pár napon belül  megtörténik a bejelentés is. A fejlesztés azon az úton halad majd, amit mi már 12 hónappal ezelőtt ajánlottunk, majd meglátjuk, hogy alakul.”
“A motorgyártóknak aztán január 15-ére elő kell állniuk valami megoldással az olcsóbb, a jelenlegi problémákat kezelő erőforrás tervével, ha pedig ez nem történik meg, akkor jön a külső, független szállító motorja (2017-re). Szóval kíváncsian várjuk, mi lesz januárban” – utalt a Stratégiai Munkacsoport keddi ülésén született kompromisszumra. 
 
Amikor a közös fejlesztési programról kérdezték, Horner általánosságban de bizakodva beszélt:
“A pontos tervek ismertetése nélkül elég nehéz mit mondanom erről, de igen, úgy gondolom, hogy jobb helyzetben leszünk jövőre. Szerintem ezen a szinten az sem lesz gond, hogy egy másik csapat (a Renault gyári alakulata – a szerk.) is ugyanezt az erőforrást használja majd.”

Kommentek

F1: 2017-re kicsinálták az előzéseket

A versenyzők elmondása alapján beigazolódtak az előzetes félelmek, a 2017-es Forma-1-es autókkal igen nehéz, ha nem lehetetlen előzni. Idén körmenetek jöhetnek.

Egy apró csavar élete az F1-ben

Egy aprócska alkatrész, ami hatalmas utat tesz meg, mire behelyezik egy Forma-1-es autóba. Most végignézheted a folyamatot.

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

Munkagéppel mennek a tüntetők ellen a rendőrök

A szomszédos Szlovákiában fejlesztik a jövő rendőrségi oszlatójárművét. A Božena Riot az építőipari és mezőgazdasági munkagépek ketrecharcos unokatestvére.

Ez minden idők legmagabiztosabb parkolóból történő kiállása

Hogy tudott innen így kiállni? Oda egy hajszál nem fért volna! Hozzáért, vagy nem ért hozzá? Megannyi kínzó kérdés!

Idén is lazajlott a hazai legnagyobb autós és tuningszeánsz

Idén is megrendezték a legnagyobb, legszínesebb benzingőzös hazai bulit, az AMTS-t, és mi idén is kimentünk egy fényképezőgéppel, hogy lőjünk pár fotót.

Hogyan hajtogassunk Suzuki Ignist?

Az origami az egyik legrégebbi japán szabadidős tevékenység, ami ma is töretlenül népszerű, az új Suzuki Ignis pedig kellően dekoratív ahhoz, hogy ihletet adjon egy elszánt hajtogatónak.

Tarlós véget vet az autósok rommá bírságolásának

Tarlós István szerint változtatni kell a közterület-felügyeletek szellemiségén az autósok bírságolását illetően, a főpolgármester módosítást is kezdeményez az ügyben.

Na ilyen fotókat sem láttunk még magyar használtautó-hirdetésnél

Sok cifra hirdetéssel találkoztunk már, de ilyet még soha nem láttunk.

Hatalmas és okos SUV a Škodától

A Škoda bolygóközi méretű teret, a korszak színvonalán álló vezetési segédeket és jó minőséget csomagolt vonzó, biztonságérzetet sugalló terepjárós formába Kodiaq név alatt.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.