F1: Újabb jelentkező a motorpályázaton

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.11.24. 14.50

A Forma-1-ben 2017-ben bevezetni kívánt alternatív erőforrás gyártására-szállítására meghirdetett tenderre a francia Mecachrome is jelentkezett.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrég hirdette meg a Forma-1-ben 2017-ben bevezetni kívánt, a jelenleg használt 1,6 literes turbós V6-os hibrid erőforrások alternatívájának szánt olcsóbb motorokra vonatkozó pályázatát.
Már a múlt hétvégén tudni lehetett, hogy a svájci motorguru Mario Illien cége, az IndyCarnak motorokat szállító Ilmor, valamint a GP3-nak és a tartóssági világbajnokság két LMP1-es csapatát is ellátó brit AER jelentkezett, de most kiderült, hogy van egy harmadik szereplő is a Renault versenymotor-gyártását (is) végző Mecachrome képében.
“Néhány hónappal ezelőtt elnyertük a GP3-as beszállítói szerepet, az egy 3,4 literes V6-os szívómotor lesz. A 2017-től kezdődő időszakra elnyertük a GP2-es beszállítói szerepet is, oda egy szintén 3,4 literes, turbós V6-ost gyártunk. Az FIA kiírásán 2,5 liter a maximum, de az alapmotorunk abszolút kompatibilis az FIA pályázatával” – mondta a Motorsport.comnak a cég sportigazgatója, Jean-Charles Raillat.
A Mecachrome-főnök szerint nekik már két F1-es partner esetén megérhetné a gyártás, és teljesen felkészültek egy ilyen programra.
“A számításaink szerint pénzügyileg két csapatnál hozhatna hasznot a dolog. Két csapat, négy autó, mi így számolunk. A Mecachrome talán azért is előnyben lehet, mert régóta kapcsolatban van a Forma-1-gyel. Sok nagy programot vittünk már párhuzamosan. Tavaly a Renault négy csapatnak szállított, azzal foglalkoztunk, emellett vittük a GP2-t és a jövő évtől a GP3-at is. Hozzá vagyunk szokva az ilyesmihez, és megvannak a kellő műszaki és emberi erőforrásaink. Vannak tesztberendezésink, nem is kell külön fejlesztenünk. A projektjeink pedig a tervezéstől a gyártáson keresztül a helyszíni támogatásig mindent átfognak.”
FIA

Kommentek

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

Ismét csökken az üzemanyagár

A Mol szerdán is csökkenti az üzemanyag árát.

Versenyműszerfal a Fordtól

Minimalista, motorsport ihletésű műszeregység tájékoztatja a Ford GT szerencsés tulajdonosait a pillanatnyi állapotokról.

F1: A McLaren idén sem célozza a bajnoki címet

Fernando Alonso ugyan már nagyon szeretne a győzelmekért, a bajnoki címért versenyezni, de a McLarennél idén az első négybe jutás a cél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.