F1: Kész a Lotus-Renault üzlet

Szerző: Baka Gábor levél küldés 
Dátum: 2015.11.23. 11.45

A Lotus-csapat tulajdonos-főnöke azt mondja, a Renault beszállása mostanra biztos, lezárták az előkészítést.

A 2015-ös idény első harmada óta téma, hogy a Renault a Lotus felvásárlásával újra gyári csapatává tenné az enstone-i alakulatot, ősszel pedig szándéknyilatkozatot is tett erről a francia gyártó, de az üzlet hivatalos bejelentése azóta is várat magára.


A Lotus-csapat tulajdonos-főnöke, Gerard Lopez a hétvégén a brit Sky Sportsnak azt állította, mostanra révbe értek:
“Úgy gondolom, mostanra megvagyunk a Renault-val. Úgy tudom, a Renault-nak még rendeznie kell pár dolgot az FOM-mel, de ami minket illet, az üzlet gyakorlatilag megköttetett.”
A luxemburgi üzletember hozzátette, hogy a Renault beszállása után is jelen lesz a Forma-1-ben: “Ez nem a vég számomra, ugyanis felkértek, hogy maradjak, azaz az üzlet megkötése után is itt leszek.”
A kérdésre, hogyan tekint vissza az elmúlt öt évre, Lopez így felelt: “Lenyűgöző kalandként gondolok rá. Egy 8. helyen álló csapatot vettem át, amivel aztán futamokat nyertünk, 23-szor álltunk dobogóra, ami nagyszerű egy privát csapat számára. Szóval igazán üszke vagyok arra, amit elértünk.”

Kommentek

Jean Todt: Túl nagyok a különbségek

Az autók gyorsabbak, szebbek és nehezebben vezethetőek, de Todt szerint még mindig túl nagyok a különbségek a mezőnyben.

F1: Ezért kellett halasztani a melbourne-i rajtot

A Forma-1 állandó versenyigazgatója, Charlie Whiting elmagyarázta, miért nem engedték el a mezőnyt elsőre az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Így készült az Ausztrál Nagydíj graffitije

Time lapse videó mutatja meg, hogy hogyan készült az Ausztrál Nagydíj graffitije.

F1: Nyolcmillióra büntették a Williamst

A Lance Stroll autójában elvégzett váltócsere miatt az FIA megbüntette a Williamst, de az újonc pilóta összességében pozitívan látta első F1-es hétvégéjét.

Na ilyen fotókat sem láttunk még magyar használtautó-hirdetésnél

Sok cifra hirdetéssel találkoztunk már, de ilyet még soha nem láttunk.

Hatalmas és okos SUV a Škodától

A Škoda bolygóközi méretű teret, a korszak színvonalán álló vezetési segédeket és jó minőséget csomagolt vonzó, biztonságérzetet sugalló terepjárós formába Kodiaq név alatt.

Eladhatatlan rémség a Bentley gúnyába csomagolt Mustang

Időnként megpróbálkoznak az átöltöztetett Ford Mustang eladásával, de évek óta senki nem vevő a replikára.

Kátyúba hajtott a Ferrarival, az önkormányzat fizetni fog

Jótékony célra ajánlotta fel az önkormányzattól kapott kártérítést a kátyúban megsérült Ferrari után tulajdonosa.

Fokozatosan szorulnak ki az autók Londonból

London polgármestere hatékony lépéseket tesz a levegő minőségének javítása érdekében. Most az iskolák környékéről tiltotta ki az autókat.

Marchionne már nem hisz a Fiatban

A Fiat erős és sikeres volt, ám most a jelenlegi erősségeinkre kell koncentrálnunk, ez pedig a Jeep – kommentálta az olasz anyamárka indiai piaci esélyeit a Fiat Chrysler elnöke.

Baleset miatt állítja le az önvezető autók tesztelését az Uber

Figyelmetlen sofőr borította fel az Uber önvezető autóját az Egyesült Államokban. A cég a nyomozásig leállítja a fejlesztést.

F1: “Húzok a f…ba!”

A Red Bull-os Daniel Ricciardo számára rosszabbul már nem is alakulhatott volna az Ausztrál Nagydíj, Melbourne-ben csak annak örült, hogy vége a hazai versenyének.

Sportautókra hajaz ez a német turistabusz

A most következő gyártóról ritkán hallani manapság, de ha igen, akkor az biztos valami nagy durranás.

Ennél menőbb McLarent nem látsz ma!

Szegecselt sárvédő szélesítések, hatalmas hátsó szárny és szép felnik kerültek a sárga McLaren 650S alá a Liberty Walk műhelyében.

F1: Rosberg gratulált Vettelnek

A Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg vasárnap a családjával együtt nézte az Ausztrál Nagydíjat a tévén, a végén gratulált a győztesnek.

Alonso: A McLaren tökutolsó!

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után Fernando Alonso lesújtó képet festett a McLaren-Honda versenyképességéről, gyakorlatilag sereghajtónak bélyegezte csapatát.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.