Változtat az F1-es hozzáállásán a Honda

Szerző: Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.11.19. 15.30

A Honda korábban visszautasította, hogy külsős szakemberekkel gyorsítsa fel F1-es projektjét. A japánok már nyitottak több konzultáns bevonására.

A japán szemléletmódtól alapvetően idegen, hogy kívülről érkezett embereket vonjanak be különböző fejlesztésekbe, ezért utasította vissza a Honda rendszeresen a McLaren erre irányuló törekvéseit.

Azt azonban a japánok is érzik, hogy szükségük van külső segítségre, az új stratégia alapján konzultánsokat vonnak be a munkába.

A Ferrari és az FIA korábbi motorszakértője, Gilles Simon pontosan ilyen konzultáns szerepkörben dolgozik a Hondánál, ahelyett, hogy alkalmazottként vették volna fel.

Az Auto, Motor und Sport úgy tudja, hogy noha külföldi mérnökökkel továbbra sem szeretne együtt dolgozni a Honda szakurai központjában, további konzultánsok bevonása szóba jöhet.

Jenson Button bizakodó. “Egy tél alatt sok minden változhat. Olyan csapat vagyunk, amely sokat fog előrelépni. És nem azt mondom, hogy remélem, azt mondom, hogy fogunk” – fogalmazott Button.

A Renault-nál is szeretnék felgyorsítani az F1-es erőforrás fejlesztési munkálatait, felmerült, hogy a franciák szerződtetik a motorguru Mario Illient. A Renault már korábban is kért tanácsokat a szakembertől, voltak fejlesztési javaslatai is, ám ezeket a franciák végül elvetették, és a saját koncepciójukat követték.

Hivatalos megegyezés még nem született a felek között.

Kommentek

Vidéken is tiltják az autóhasználatot

A levegő minőségének romlása miatt hétfő reggel a városi szmogriadó-bizottság elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Nyíregyházán.

Ogier Forddal is rögtön nyert

Sébastien Ogier nyerte a rali-világbajnokság monte-carlói nyitóversenyét.

Limitált szériával nyit az Alfa Stelvio

280 lóerős, kétliteres turbómotorral, automata váltóval, összkerékhajtással kínálja a Stelvio első, megvásárolható szériáját az Alfa.

Meghosszabbították a szmogriadót Budapesten

A magas szállópor-koncentráció miatt hétfő reggel 6 órától Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4, vagy amelyek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

Mi kerül ezen a ventilátoron 94 ezerbe?

Két tanulság kristályosodott ki a sztori végére. Egyrészt aki öreg prémium autót vesz, az magára vessen, másrészt nem a profi kereskedőkhöz, szervizekhez, hanem a baráti közösségekhez, márka-, típusfórumokhoz érdemes legelőször segítségért fordulni, ha alkatrész kell!

Itt tudhatod meg, hogy kitiltották-e Budapestről az autódat

Ha csak valamilyen hirtelen szél el nem fújja a fővárosra ült szmogfelhőt, akkor holnap életbe lép a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten. Ez a legfontosabb amit tudni kell.

Nem kap új elnöki limuzint Donald Trump

Úgy tervezték, hogy a friss fejlesztésű Cadillac a beiktatással egy időben debütál, de most mégis úgy tűnik várni kell pár hónapot az elnöki szörnyeteg érkezésére.

Tom Hanks különleges guruló ajándékot kapott

Tom Hanks budapesti tartózkodása alatt több Kispolskit és világhírűvé tett, előszeretettel fotózkodott a lengyel gyártású kisautóval. Ez a szokása most érdekes fordulathoz vezetett.

Levágom a kezed, ha még egyszer autóhoz nyúlsz

Prestige Intimidator – így nevezi a Jeep Wranglerhez készített optikai átépítő csomagját a Voltron Motors. Félelmetesnek tényleg félelmetes, de hol marad a presztízs? És a jó ízlés?

Emlékeznek még erre: Geráppááá!?

Régi, emlékezetes autós reklámok után kutatva bukkantunk erre a műre. Annak idején, ha egyszer a gondolataink közé fonta magát, már lehetetlen volt onnan kitörölni.

Hétfőn kitilthatják az öreg autókat Budapestről

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

GT86, az elérhető élményautó

Nem maradtak el a faceliftnél kötelező újítások, de a Toyota GT86 frissítésekor a vezetési élmény fokozására koncentrált a japán vállalat. A sportkocsi továbbra is tiszta vezetési élményt nyújt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.